Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)

VIII. A vár gazdálkodása, a katonaság ellátása

A murányi vár számadásában - az ötvenes években néhány alkalommal - szerepel készpénzkiadás az őrség zsoldjára. Amennyiben fegyvereseket fizettek, azok inkább az udvarbíró utasításában szereplő, a kastélyban szolgáló gyalogosok, vagy a tizedbehajtásban segédkező, alkalmilag felfogadott emberek voltak. A számadáskötet utolsó két évében (1571-1572) abból az összegből fizették a kastélyban állomásozó katonák zsoldját, amelyet a váruradalom falvai a kocsmáitatás megváltására a várnak adtak (évente 240 forint). A vas vagy a bor eladásából a várnak évi több száz forintjövedelme származott. Ezek a jövedelmek azért voltak fontosak, mert biztos jövedelemként, készpénz formájában érkeztek a várba. A várnak ezekből a bevételekből kellett az élelemmel foglalkozó embereknek a bérét fedezni. A vár gazdálkodási tevékenysége egyoldalú volt. Az uradalomból nem lehetett előteremteni a katonaság ellátásához elegendő élelmet. A Mohács előtti időszakban a vár minden bizonnyal el tudta tartani gazdasági személyzetét és egy kisebb létszámú fegyveres őrséget. Ezt követően a felső-magyarországi uralmi viszonyok és a rendszeressé váló háborús helyzet, később pedig a jelentős német gyalogság jelenléte, valamint 1554-ben Fülek török kézre kerülése miatt az uradalomból származó jövedelmek már nem voltak elegendők, a 16. század második felére a vár a megnövekedett számú őrséget már képtelen volt ellátni. Ezért volt szükség arra a külső támogatásra, amely az időszakos kamarai pénzsegélyekben és a gömöri tizednek Murányhoz rendelésében merült ki. E két forrásból származó jövedelmek különösen a tized - nélkül nem volt megoldható a vár ellátása. Bár a fentiekben „a vár gazdálkodásáról" írtam, inkább a hadigazdálkodás kifejezés volna a helyesebb, amelynek központi kérdése a katonák ellátása volt. Nem arra törekedtek ugyanis, hogy az élelemértékesítés jövedelméből a zsoldhoz szükséges összeget előteremtsék, hanem a viszonylag alacsony árral a katonák türelmét igyekeztek biztosítani a sokszor évekig késlekedő zsold miatt. Az állandó zsoldkésések idejére a német katonákat csak a kedvező élelmezési rendszerrel lehetett a várhoz kötni (és persze annak reményével, hogy egyszer mégis a zsoldjukhoz juthatnak). A kamara utasításaiban és vizsgálataiban állandóan szerepelt a lakosság kímélésének igénye. A valóságban azonban a birtokkezelő személyzet két elvárásnak kellett hogy megfeleljen: minél nagyobb jövedelmet kellett biztosítania úgy, hogy közben a lakosságot kímélje, a máshonnan érkező bevándorlókat pedig lehetőleg ösztönözze a letelepedésre. A kamarai tanácsosok javaslatára vonták össze a birtokigazgatás vezetését és a katonai parancsnokságot, hiszen a provizor helyére lépő