Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - JÓKAI MÓR: Kertészgazdászati jegyzetek

Az én módszerem a víz megfogására Mingyárt a kertészkedésem kezdetén megtanított erre a szükség. Akinek kert kell, annak öntözni kell. A Svábhegyen pedig az egyedüli forrásvíz a „Mátyás kútja". Derék Corvin-korbeli építmény. De ez már negyven év előtt is alig adott a helyben nyaralók szükségleteire elégséges ivó- és főzővizet. Én tehát, hogy öntöző vizet kapjak, azt tettem, hogy nagy (több száz akós) ciszternákat ásattam, erős fa bodonokkal kiburkolva, amikbe az esővíz a lakóház és a később épült gazdasági épület tetejéről összegyülemlett. Ezek tették lehetővé a kertészkedést a hegytetőn. Most már, midőn vízvezetékünk van az egész Svábhegyen, uraság a dolgunk: nem öntözünk többé a ciszternákból; de azért azok most is nagyon jó szolgálatot tesznek, mert a beléjük ömlő esővizet ma már korhadó dongáikon keresztül elvezetik az alsó homokrétegekbe, az odáig lenyúló gyümölcsfák gyökereire; ugyanezt a szolgálatot teszi a jeges vermem is, melynek tartalma, nyáron elolvadva, mind az alább fekvő homokrétegbe szivárog. Azonkívül minden út végében, a kerítés mellet vízfogó gödrök vannak ásva, melyek a záporfolyást fölfogják. Az udvaromról lefolyó záporvíz pedig egyenesen leomlik a betemetett kőbánya völgyébe; ott néha akkora tó lesz belőle, hogy a kacsák lubickolnak benne. Két nap múlva már elnyelte az öles porhanyított talaj az egész tavat. Körtefa, almafa, nagyon örül annak s háládatos a kapott vízért. (Ez azonban csak az esővíz tiszteletére legyen mondva, mert az alulról jövő talajvízben fűzfa legyen, égerfa legyen, aki örömét találja.) A kertem felső lapályán van olyan horpadás, ami felfogja a sok esővizet, dísztelen és rontja a pázsitot. Ezen akképpen segítettem, hogy csináltattam a számára egy földalatti csatornát. Egy afféle parasztmunka alagcsövet. Négy tégla: egy alul, egy felül, kettő oldalt: a vízállás helyén egy szintén téglából rakott gége: semmi malter hozzá. Most azután a legnagyobb zápor után sem áll meg a pázsitomon a víz, hanem lefut a földalatti csatornán, ott nagyobb részt szétszivárog a hársfák, fenyőfák gyökerei alá, a túlságos vizet pedig fölfogja egy kezdetleges ésszel rögtönzött medence; az meg az ottani fáknak használ. Ezzel az ártatlan mesterséggel lettek a lombfáim oly erőre nevelve, hogy most már csak zúgni halljuk a szelet, de nem érezzük. Én annak az égből jött áldásnak, az esőnek, minden csöppjét megbecsülöm s nem engedem a telkem kerítésén kimenni. Ezt a tudományt nevezem a „víz megfogásának". A ciszternák fenekén, a vízfogó gödrökben a zápor igen sok iszapot összehord. Ez a legjobb trágya.