Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)
EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - JÓKAI MÓR: Kertészgazdászati jegyzetek
Hanem a ribiszke, köszméte nem megy gyümölcs számba az én szemem előtt; az csak utakat beszegélyezni való. A bogyótermők közül kuriózumnak egy-egy bécsi szederfa is ültethető; legalább ahol gyerekek vannak, van mivel beszennyezni a gúnyájukat. Sokan szeretik a gyümölcsét cukorba befőzve. A fügefa Ennek a gyümölcsfának külön fejezetet kell hogy szenteljek. A fügefa az a gyümölcsfa-fejedelmek között, ami a velencei dózse a világi uralkodók között. Ezt nem lehet magrul nevelni. Ezt úgy kell megválasztani. S ha az ember megszerezte magának, akkor tudja meg, hogy milyen zsarnokot szerzett benne. - Hanem az igaz, hogy bőkezű zsarnokot. Ennek nem elég ám az, hogy jó földet, sok vizet adunk neki: ennek „nap" is kell. Olaszország szülöttje; követeli, hogy a kertész egy darab Olaszországot teremtsen a számára, ha gyümölcsét akarja látni, jóízű gyümölcsét. Különben csak lombot hajt, mint a Krisztus által megátkozott meddő fügefa a pusztában, vagy sok-sok gyümölcsöt, de az egy sem fejlődik ki, elsárgul, lehull, s ha véletlenül eléréshez jut, fűízű, émelyítő csemege. Ellenben ha meg tudjuk szerezni a forró olasz klímát, akkor aztán terem dúsan, kétszer is egy esztendőben, s kifejlett gyümölcse mézédes, zamatos; a balatonfüredi füge versenyezhet a smyrnai szultánfügével s ott helyben 30-tól 50 krajcárig fizetik darabját a fürdőévad alatt. Nálam is látható többféle fajta füge: zöld, sárga és veres bélű (a lilaszínűnek az ízét nem szeretem), mindegyiknek más zamatja van; a füredi a legjobb. Ezeknek a számára én két méter magasságú kőfalakat emeltettem, melyek dél- és délkelet felé vannak fordulva. Ezek mellé vannak ültetve a fügefák; télen a földbe letakartatnak, domb alá, deszkák alá; krumplit, répát rakunk az ágak közé, hogy az egerek ezt egyék meg, ne a fügefa héját rágják le, nyáron pedig kifeszítjük őket a fal mellé. Meleg napokon aztán a falak mellett a hévmérő 30-36 hőfokot mutat s ez a kőfal nappal átfűlve egész éjjel tartja meleggel a fügefát. Es a fügefa dobzódik abban a forróságban, amitől a hazai gyümölcs lehull a fájáról. Ennek az az életföltétele: a melegség. Nálam (a zordnak híresztelt Svábhegyen) már júliusban kezdődik a fügeérés. Csak hogy a fügét nem csak én szeretem, hanem a sárgarigó is.