Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)
KULTUSZ ÉS ELLENKULTUSZ - JÓKAI MÓR: Goronilla
Erre Coronilla azt vágta vissza: - De nekem több volt, mint férjem! S azzal odarohant a két térdeplő fiúhoz, azokat kézen ragadta, s odahurcolta magával a koporsóhoz, s kényszeríré őket, hog)- a halottnak a kezét megcsókolják. Erre az özvegy nő dühbejött, felkapta balkézzel a ruháját térdig: a harisnyakötőjébe volt tűzve egy tőr, azt kirántotta, s gyorsan, mint eg)'vadállat, odaszökött az arcképhez, egy merész kanyarítással kivágta belőle az arcot, a fej nélküli képet pedig odalökte Coronilla lábához. - Ez az enyim voir, az enyim marad: a többi a tied volt, maradjon neked! S azzal egy merész állásba vetette magát, egyik kezében a magasra emelt tőr, másikban a kivágott arc. Coronilla megérthette, hogy mi vár reá, ha erővel akarja visszavenni tőle a kivágott darabot. Nekem egy összeomló világ zuhant a fejemre! Hát ez az én családi boldogságé m ? B ü s z ke s é ge m ? Az őrültség lelke szállt belém! Most mindjárt odarohanok közéjük, kicsavarom az egyik asszonynak a kezéből a tőrt, s megölöm vele a másikat! És aztán azt a két gyászruhás kölyker. És utánok valamennyit! Mind, mind! Az utolsó bölcsőben alvó kukacig! Hanem aztán az első őrjöngési rohamot nagy hirtelen elfojtottam magamban. Hiszen nem vag)' te veszett bolond! Hog)- úgy tégy, mint a beduinok, a vad indiánok. Legyen helyes eszed! Mívelt nemzet fia a sértett becsületét nem tisztogatja asszonyvérrel, gyermekvérrel. Te férfi vag)' és gentleman. Tudod, hog)- mi a kötelességed. Egészen helyre tért az eszem. Elhagytam a kupolatermet, lementem a kocsimhoz, hajtattam a Park-Clubba. Ott találtam két barátomat tekézve, azokat felkértem, hog)- jöjjenek velem egy becsületbeli ügy elintézésére. Készséggel követtek a vívó- és lövőterembe, ahol délután nem szokott lenni senki. Elmondám nekik hidegen, nyugodtan, hogy férji becsületemben meg vagyok sértve, mélységesen: csalhatatlan bizonyítványaim vannak; nekem a becsületem elrablójával meg kell verekednem életre-halálra. Elvállalták, hog)- segédeim lesznek. Az egyik eztán azt kérdezte tőlem, hog)- ki az az úr, akit nevemben az elégtételadásra fel kell szólítaniuk? Én nyugodt hangon feleltem meg rá: - Szerafino. Erre az egyik barátom nag)- szemeket meresztett rám, s majd meg a másik barátomra nézett. Az pedig összecsapta a kezeit, s olyan hangon, mely keverve volt ijedséggel és nevetéssel, monda:
