Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

KULTUSZ ÉS ELLENKULTUSZ - JÓKAI MÓR: Goronilla

Amint az ajtót felnyitottam, megdöbbentett valami szokatlan lárma hangja, aminőt én még soha nem hallottam ennél a háznál. Két asszony veszekedett egymással, rikácsoló, sikongató hangon, amit a kupolának a boltozata sokszorozort, mintha tíz asszony lármázna. Engem nem vehettek észre: eltakartak a sűrű pálma- és ciprusbokrok, melyek az ajtó elé voltak állítva. Az üvegkupola felső világítása odatűzött a ravaralra, ahol érckoporsóban feküdt, fehér rózsákkal és gardéniákkal takarva a halott. A szemei nyitva voltak: mire a vadászatról idáig szállíták, a szemei már nem voltak lecsukhatok. Ezek a meredten néző szemek úgy megmaradtak az emlékezetemben. Azon is megütődtem, hogy a két legnagyobbik fiam, gyászba öltözve, ott térdepel a ravatal zsámolyán. Mit térdepelnek az én fiaim Szerafino ravatala előtt gyászruhában? Hanem aztán a két asszonynak a civakodása egészen elfoglalta a figyelmemet. Huh be csúnya a veszekedő asszony! Mentül szebb, annál csúnyább. A szépségvonalak mind ferdére mennek, a száj négyszögletű lesz, a szemek karikára forognak, a szemöldökök piócákká alakulnak, az arc vörös lesz, az orr feldagad: hát még a hang! Az a szép, lágyan csengő, melegen reszkető hang rekedr rikácsolássá válik, elcsuklik, visítoz: a kifejezéseket nem válogatják. Két előkelő úrhölgy, mint két kásás kofa a piacon! Vajon mi hozhatta őket ekkora indulatba? Spanyolul kiabáltak, mind a kettő mexikói nő volt. A gyermekek nem érthették, hogy mit beszélnek, azok nem tudtak spanyolul, de én jól értettem. A női háború tárgya egy olajfestmény volt, mely ráma nélkül egy festőtámlányra volt helyezve. Szerafino arcképe volt az, életnagyságban, térdig: kitűnő remeke egy hazai festésznek. A művész, Szerafino haláláról értesülve, ideküldte az arcképet. A művész díja már előre ki volt fizetve Szerafino álral, az tehát nem lehetett kérdés, hog)' ki adja meg az árát? Most azután a két asszony azon veszett össze, hogy melyiküknek a tulajdona ez az arckép? Szerafino özvegye azt állította, hogy ez őtet illeti meg, ő a törvényes örököse a meghalt férjének. Coronilla ellenben amellett erősködött, hogy Szerafino ezt az ő számára festtette, s az ő rendelerére küldte ezt a festőművész egyenesén őhozzá. Az asszonyok mindegyre erősebb kifejezésekkel éltek. Végre az özvegy azt kiáltotta: - Nekem Szerafino férjem volt!