Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL SCHEFFER: Vissza a kertvárosba

vánt változásnak. Annak a változásnak, amelyre sok bevándorló is vágyik, hisz a saját lakást az emberek még mindig társadalmi sikerként élik meg. A lakásszövetkezetek azonban nehezen szánják rá magukat a váltásra. Vannak ugyan kivételek, de úgy tűnik, hogy a többség még mindig azt hiszi, hogy az ingatlankezelés a legfőbb feladata, és nem tudatosul benne kellőképp, hogy az eltorzult lakáspiac hatalmas társadalmi problémát okoz. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a lakásszövetkezetek immár gátjai és nem eszközei a társadalmi felemelkedésnek. VI. A kultúra elfeledett pillére Az önmagában nem elég, ha fellépünk a hátrányok térbeli felhalmozódása ellen. Ennél többre van szükség. Különösen akkor, ha a szegregáció mintái szívósabbnak bizonyulnak, mint amilyennek ma gondoljuk őket, ha másért nem, hát azért, mert működésbe lép a nagy számok törvénye. Ez pedig azt követeli, hogy az integráció megvalósítása érdekében használjunk más eszközöket is. Vagyis tisztázni kell, mit jelent a kultúraátadás, és erősíteni kell a polgártudatot. A kérdés tehát az, hogyan érhető el, hogy az embereket ne csak a közös anyagi tér, hanem a közös szellemi tér is összekösse. Mintha volna egy alapvető különbség a nagyapám nemzedékéhez képest, mégpedig az, hogy egyre kevesebben hisznek a tátsadalom alaki thatóságában. A posztmodern társadalom elutasítja a tervszerű gondolkodást, és dicshimnuszokat zeng a „részekre töredezett városról". Vannak azonban olyanok, akik úgy vélik, hogy a területfejlesztés, a társadalmi egyenjogúsítás és a kulturális integráció még mindig nem függetleníthetők egymástól. Az előző nemzedék gondolkodását ez a megközelítés határozta meg, és a mai, teljesen más körülmények között érdemes volna ezt ismét felfedezni. Nem csökkent, sokkal inkább nőtt a kultúra átadás iránti szükséglet. Ha az ember efféle kérdésekkel foglalkozik, nyomban feltűnik neki, hogy az Amszterdamhoz és Hágához hasonló városokban mennyire félresiklanak az ezzel kapcsolatos viták. Nagy a zavarodottság, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy lépten-nyomon mást se hallani, mint hogy milyen fontos a sokféleség. Ma már jobban látjuk, hogy hiba, ha túlhangsúlyozódik a különbség és elmismásolődik a közös normák iránti igény. Nem minden sajátosságot vagy identitást kell tiszteletben tartani. A türelem korántsem semleges fogalom, hisz egy olyan kultúrában gyökerezik, mely az emberi jogokon és a pluralizmuson alapul. A kulturális moclernitás európai hagyomány, és társadalmunkban meghatározó normának számít. Itt van például a