Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL SCHEFFER: Vissza a kertvárosba

sal való vegyítése, míg egy bizonyos homogenitás segíti a társadalmi érintkezést. Véleménye szerint mind a heterogenitás előnyeit, mind a homogenitás hátrányait el szokták túlozni. A „kiegyensúlyozott közösség" (balanced community) eszméjének, amikor a közösség az egész lakosság összetételét tükrözi, vannak problematikus oldalai. Lehet, hogy a léptékeken múlik minden. Nem feltétlenül probléma, ha néhány utca vagy háztömb, akár etnikailag is, bizonyos egyoldalúságot mutat, ha a városrész vagy a városnegyed szintjén sokszínűség uralkodik. Néhány lakásszövetkezet arra törekszik, hog)' „sakktáblaszerű" szerkezetet alakítson ki, ahol a súrlódások elkerülése érdekében az apróbb egységekben egymáshoz igazodnak az életstílusok. A vegyítést gyakran az az egyszerű gondolat motiválja, hogy „akit megismerünk, azt megszeretjük", és ha az emberek megismerik egymást, nő a tolerancia. Gans szerint: „Egy arányosan összeállított közösség valószínűleg komoly politikai és kulturális konfliktusokkal jár." Kétségtelen, hogy a szegregáció időlegesen megszüntette a konfliktusokat. A különböző csoportok alig kerültek kapcsolatba egymással, ahol viszont mégis, mint a kertvárosokban, az őslakosok a lábukkal szavaztak. Az elmúlt években bekövetkezett változást nyilvánvalóan az okozta, hogy immár a középosztály is érzi a bevándorlás hatásait, így a szegregáció révén történő békés egymás mellett élés egyre nehezebbé vált. A vegyítéstől sem várhatunk csodákat - a térbeli beavatkozással csak korlátozottan lehet befolyásolni az emberek viselkedését -, de a mai állapot, a hátrányok felhalmozódása részben a jószándék vezérelte várostervezés következménye. Ez eredményezte ugyanis azt, hogy bizonyos városnegyedekben annyira túlsúlyba kerültek a szociális bérlakások, hogy a hőn áhított egyenjogúsodás önnön ellentétébe csapott át: a nagy projektek nyomában romlás következett be. Alára egyértelművé vált, hogy le kell zárni azt a korszakot, amikora nagyvárosokban nagyon kevés a magántulajdonban lévő lakás. Amszterdamban jelenleg a következő arányok vannak: a lakások 21 százaléka magánlakás, 55 százaléka szociális bérlakás, 24 százaléka pedig magántulajdonban lévő bérlakás. A Nyugati Kertvárosokban viszont még ennél is magasabb a szociális bérlakások aránya. Ha nő a magántulajdonban lévő lakások száma, tehát ha a lakásszövetkezetek értékesítési programba kezdenek, osztály és bőrszín tekintetében vegyesebb képet mutatnak majd a városnegyedek, így nem lesz olyan egyoldalú a kerületek szociális arculata. Minden szempontból ideje, hogy felmérjük és felszámoljuk azokat a nem kívánatos jelenségeket, amelyek azért alakulhattak ki, mert a nagyvárosokban túlságosan magas a szociális bérlakások aránya. Ez a kulcsa a kí-