Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

LEON DEBEN: A lakásfelügyelőnőtől a városnegyedgondnokig

Családi szállók és lakbértámogatott negyedek Bár a lakásfelügyelőnők eltűntek, továbbra is tartotta magát az a nézet, hogy az embereket meg kell tanítani arra, hogyan lakjanak civilizáltam Sőt, 1945 után ismét feltámadt a civilizálhatnék. A háború, tehát egy olyan korszak után, amikor az erkölcsök igencsak lazák lettek, ez a szándék közvetlen formában a higiéniára, az erkölcsre, a lakberendezésre és a lakás helyes használatára irányult. Egy kotabeli politikus azt mondta, hogy „az erkölcsi elvadulás, illetve féktelenség a megszálló hatalom által hátrahagyott örökség legsúlyosabb terhe." Két tartományban, Drenthében és Overijsselben a nehezen kezelhető családok részére családi szállásokat létesítettek. Ezekben többnyire olyan nagyvárosi családok laktak, amelyek nyomorúságos otthonát a háború elpusztította. A család talpraállítása A civilizáció felé továbbra is a lakáson keresztül vezetett az út. 1955 és 1965 között számos településen épültek lakások aszociális családok számára. Ezeket igen gyakran úgy alakították ki, hogy fel sem tűntek az átlagos bérlakások között. A lakók bértámogatást vagy bérpótlékot kaptak, és szociális segítőt rendeltek ki melléjük. A húszas, illetve a harmincas évekhez képest nemcsak az volt a különbség, hogy a problémát jóval tudományosabban közelítették meg, hanem az is, hogy megváltozott a tevékenység jellege, és a szociális munka része lett. Amszterdam Geuzenveld nevű városrészében Het Molenkwartier néven épült lakbértámogatásban részesített negyed. A szociális munkát irányító amszterdami szervezet lapja 1954-ben minderről a következő címmel számolt be: „Amszterdam lakásokat épít a társadalmi beilleszkedési nehézségekkel küzdők részére". A cikk arról szól, hogy szükség van egy olyan lakóformára, amely „jellegét és helyét illetően erősen eltér a normálistól". [...] Azok, akik nem alkalmazkodnak, másutt kell lakjanak. Annak, aki tömeglakásokat épít, „egy megfelelő környezetben lévő megfelelő lakás segítségével olyan légkört kell teremtenie, amely segít a lakásfelügyelőnek vagy a szociális munkásnak abban, hogy talpra tudja állítani a családot." A névtelen szerző amellett érvelt, hogy erre a célra leginkább az „átmeneti lakás" alkalmas. Az „enyhén alkalmazkodásképtelenek" számára új lakásokra volt szükség. Amszterdam végül úgy döntött, hogy ezeknek az embereknek két, körülbelül száz-száz lakásból álló külön egységet épít. Ezeket a Slotermeer nevű kertváros szélére tervezték. Úgy vélték, előnyős, ha ezek a lakások keverednek a többiekkel, bár azt azért hozzátették, hogy „be kell kalkulálni a szokásosnál nyersebb lakóformát, il-