Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem

Az emlékmű funkcióváltozásait látva és az itt közölt Gert Hekma tanul­mányt olvasva úgy tűnik, hogy a háborús áldozatokra való hivatkozás - leg­alábbis részben - csak ügyes taktika volt. A homoszexuálisok egyenjogúsá­gáért küzdő mozgalom felismerte az emlékműállítási hullám teremtette lehetőséget, és ha nem is máról, holnapra, de elérte célját. Hogyan lett a Kis Csibészből dada(ista)? Felállítása után egy szobor önálló életet kezd. Vonzza vagy taszítja az embe­reket, tájékozódási pontként, találkozási helyként szolgál, néha furcsa dol­gokat - vagy épp új funkciókat - aggatnak rá. A szobor aztán magába integ­rálja az ott lejátszódott eseményeket és története a jelentés szerves része lesz. Jó példa erre a „Kis Csibész" nevű amszterdami szobor, mely 1960 óta áll Amszterdam belvárosában. Az eredetileg alkalmi - eg)' vidám fesztiválra alkotott - gipszfigura annyira elnyerte a közönség tetszését, hog)' gyűjtés indult a maradandó változat elkészíttetésére. Amikor adakozásból nem gyűlt össze a szükséges összeg, színre lépett egy dohánygyáros, és felaján­lotta, hogy állja a hiányzó költségeket. A szobrot felállították, és megkezdte önálló életét. Két évvel később aztán a „Kis Csibész" futcsa események sze­replője lett, és fényképe heteken át uralta az újságok címoldalát. Az tör­tént, hogy egy furcsa különc, Jasper Grootveld 1964 áprilisától kezdve külö­nös, „dohányzásellenes szeánszokat" tendezett a szobot körül. A magát „füstölő mágusnak" és a „nyugati aszfaltdzsungel sámánjának" nevező Grootveld, aki dohányt nem, marihuánát viszont annál többet szívott, sze­rette volna felhívni az emberek figyelmét a dohányzás és általában véve a kapitalista fogyasztói társadalom veszélyeire. A dohánygyár szponzorálta „Kis Csibészben" a jövőbeni fogyasztót, azaz a majdani függőségben szen­vedőt látta, és ezért - és persze a forgalmas helyszín miatt - választotta őt provokatív performanszai tárgyául. A szeánszok egyre több kíváncsiskodót, illetve az előadásra fogékony fiatalt vonzottak a térre, és idővel kialakult egyfajta koreográfia: a mágus különös kiáltásokat hallatott („bram, bram, uche, uche, bram, bram, uche"), táncot lejtett, majd újságpapírral felgyúj­totta a szobrot, mire társai mazsolával kezdték kínálgatni a nézőket és a rendőröket. 10 Ez utóbbiaké gesztust rendre provokációnak vélték, és felad­va addigi passzivitásukat, tettleg is kifejezésre juttatták nemtetszésüket. 9 Budapesten például a már másutt álló Osztyapenko szobor még mindig viszonyítási pontként szolgál, néha még azoknak is, akik már nem is láthatták eredeti felállítási helyén. Nemrég hallottam, amint két tízenegynéhány éves fiú találkozót beszélt meg az „Osztyapetyához"!

Next

/
Thumbnails
Contents