Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem
A városi múlt és a nemzeti múlt viszonya Rembrandt és Vondel szobrával Amszterdam ismét jelezte a külvilágnak, hogy jogot formál a holland aranykor „szerzői jogára", hogy az etalonnak tekintett tizenhetedik századi vitágkort ő adja be a nemzeti közösbe. Ebben nincs semmi meglepő, abban viszont igen, hog)' a város más fővárosokkal összehasonlítva feltűnően kevés kísérletet tett arra, hogy a város történetén túli nemzeti történelmet is megjelenítse. A tizenkilencedik században a nemzetállamok fővárosai többnyire egyfajta szabadtéri nemzeti múzeumként szolgáltak, és köztereiken, középületeiken előszeretettel utaltak a közös nemzeti múlt eseményeite, hőseire, jelképeire. (Budapest tele van olyan szobrokkal, amelyek hősei és eseményei nem kötődnek közvetlenül a városhoz, például a Hősök tere, a csikós szobor a Királyi Palota előtt, a Dózsa-szobra a Vár lábánál, stb.) Korábban már volt róla szó, hogy Amszterdam hiába szeretett volna Párizshoz, Berlinhez vagy épp Budapesthez hasonlóan monumentális és reprezentatív főváros lenni, Hollandia többi része ezt nem akarta és megakadályozta. Ezt a megállapítást most azzal kell kiegészíteni, hogy Amszterdam, ha tehette volna, sem úgy lett volna nemzeti főváros, mint az említett példák. Sokkal kevésbé azonosult ugyanis a nemzettel. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy Amszterdam szívesebben vette volna, ha az ő tötténetét nevezték volna ki holland történelemnek és nem neki kellett volna „befogadnia mások tötténetét". Ezért van az, hogy a köztéri szobrok és ábrázolások a város történelméhez képest kicsit „elhanyagolják" a nemzeti múltat. (Az ellenpélda ismét Budapest, ahol egyértelműen fordított a helyzet: jóval több a nemzeti történelemre utaló szobor és ezek sokkal frekventáltabb helyeken állnak, mint azok, amelyek a város saját történetéhez kötődnek. Más kérdés persze, hogy a kettő - mivel az erős központi hatalom Budára koncentrálódott - sokszor nehezen választható szét.) 2 2 Az egyetlen jelentős tizenkilencedik századi kivétel az 1885-ben megnyitott Rijksmuseum, amelynek külsejét holland - és nemcsak amszterdami - történelmi eseményekre és hősökre történő utalások sokasága díszíti. Az az épület azonban külön történet. A felállítását kezdeményező Alberthing Thijm és az építész Pierre Cuyper ugyanis arra használták fel a nemzeti intézménynek szánt múzeumot, hogy egyenjogúsítsák az addig elnyomott katolikus múltat. Már maga a neogótikus stílus is visszanyúlás a reformáció előtti időkre - a protestánsok által nemzetinek kikiáltott tizenhetedik századi klasszicizmus elutasítása - és ezt csak tetézi a sok katolikus eseményre és hősre való utalás. II. Vilmos király nem is volt hajlandó belépni a „katolikus kolostorba".
