Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem
ta köztéri szobrok felállítását, így minden tizenkilencedik században felállított mű magánkezdeményezésre, gyűjtésből befolyt pénzből valósult meg. Bár a polgárokban megvolt az adakozókedv - már csak azért is, mert aki befizetett, mintegy bizonyította, hogy megfelel a polgárral szemben támasztott elvárásoknak—a pénz összegyűjtéséhez általában hosszú évekre volt szükség. Az ötlet és a megvalósítás között a Rembrandt-szobor esetében tizenegy, a Vondel emlékmű esetében hét év telt el. A pénzhiány következménye volt az is, hogy a reprezentatívnak szánt szobrok nem bronzból, hanem „csak" öntött vasból készültek. (A pénzgyűjtéssel kapcsolatban érdekes adalék, hogy amikor valaki adakozott, az illem is megkötötte a kezét. Nem illett például „überelni" a polgármestert, hiába akart és tudott volna valaki többet is adni.) A nemzet költője és a nemzet festője A tizenkilencedik században felállított öt „valódi" köztéri szobor közül az első kettő a festő Rembrandt (1606-1669) és a költő Vondel (1587-1679) szobra volt. Az előbbit 1852-ben, az utóbbit 1867-ben állították fel. Bár egyikük sem a városban született, a város mindkettőjüket amszterdaminak tekintette, mett a tizenhetedik, az ún. Arany Évszázadban itt éltek és alkottak. Amikor Amszterdam szobrot állított nekik, beemelte őket a nemzeti kánonba. Ez a kánon - ahogy maga a nemzet is - azokban az években formálódott. Rembrandt ugyan mindig is ismett és elismert festőnek számított, de nemzeti kultusza csak ekkor alapozódott meg (a század elején, amikor a későbbi Belgium és Hollandia rövid ideig egy államot alkotott, még Rubensnek állt a zászló). Amikor Amszterdam megteremtette a „nemzet festőjét" és a „nemzet költőjét", a maga státuszát is emelte, hisz ily módon deklarálta, hogy ő adta a nemzetnek ezeket a nagyságokat. Ezen a téren igazi rivalizálás volt a városok között. Ezt bizonyítja az is, hogy a Rembrandt-szobor ötlete azután vetődött fel, hogy Antwerpen emlékművet emelt Rubensnek, a Vondel-szobor megszületésének pedig az volt a közvetlen előzménye és ösztönzője, hog>' Rotterdamban szobrot kapott a leghazafiasabb holland költőnek kikiáltott Hendrik Tollens. Amsztetdam, mondhatni, lépéskényszerbe került, ha nem akatt lemaradni a múltért és a jelenétt vívott harcban. A város ekkoriban - és már évtizedek óta - gazdaságát és presztízsét tekintve leszálló ágban volt, vezető pozíciója megkérdőjeleződött, így a két szobor egyszerre volt jelzés a külvilágnak és etalon a városnak önmagának.
