Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem

Ne csinálj magadnak faragott képeket Abban, hogy Amszterdamban - es egész Hollandiában - sokáig ritkaságszámba ment a köztéri szobor, fontos szerepet játszott a protestantizmus. Maga a reformáció is képrombolással kezdődött, és nyomában sokáig megmaradt a faragott képekkel szembeni ellenérzés. Mivel Európában a köztéri szobrok divatját az ellenreformáció inspirálta - a tizennyolcadik századi magyar köztéri szobrok is szinte kivétel nélkül katolikus emlékjelek (fogadalmi szobrok, kálváriák, szentszobrok stb.) voltak-, a protestánsok szemében a köztéri szobor némiképp „katolikus műfajnak" számított. A viszonylagos szobortalanságba közvetve az is belejátszott, hogy miközben a festmény mondhatni tömegcikk lett - Rembtandt korában valóságos festménygyárak működtek a városban, és a polgár a festmények témáit is magához, azaz a hétköznapi élethez igazította -, a szobor - már csak a magas anyagköltség miatt is - megőtizte arisztokratikus jellegét. A szoborhoz így a fényűzést társították, ami nem fért össze a „hivalkodástól mentes gazdagságról" vallott puritán felfogással. Aki megengedhette volna magának, az sem feltétlen rendelt szobrot - magáról - magának. A szobor nem lett igazán bevett műtárgy, és ez jócskán csökkentette a köztéri szobrok esélyeit is. Hol kezdődik a köztér? Bár Amsztetdam közterein a tizenkilencedik század közepéig egyetlen szobor sem állt, mégsem teljesen igaz az az állítás, hogy a városban egyáltalán nem voltak köztéri szobrok. Voltak, csak nem a szó szoros értelmében vett közteteken. Míg a katolikusok úgy csökkentették a templom és a templomon kívüli tér közötti távolságot, hogy vallási tárgyú szobrokat helyeztek el a köztereken, és mintegy szakralizálták őket, a (holland) protestánsok épp fordítva, a vallási szobrok és ábrázolások eltávolításával, illetve a szakrális rítusok helyett az Ige előtérbe állításával a templomot hozták közelebb a templomon kívüli világhoz. A templom így egyfajta köztérfunkciót kapott. Rossz idő esetén például fedett sétatérként használták, gyakran adott otthont gyűléseknek és koncerteknek. Ilyen értelemben tehát köztétben vannak a templomokban készített díszsíremlékek is, melyek a közösség hőseinek - csak és kizárólag tengeri admirálisoknak - állítottak emléket. Ugyancsak köztéri szobroknak tekinthetők a Városi - ma: Királyi - Palotában, illetve Palotán lévő szobrok is, hisz az épület a polgárok nyilvános találkozóhelye, fóruma volt, az épületet díszítő szobrok pedig a város, a közösség önképét jelenítették meg. Példaként említhetjük a homlokzat tetején lévő ún. „Városi Szüzet", aki fogadja a négy földrész hódolatát.