Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL VAN GELDER: Barátok és stricik, wakaman és loverboys

lycn nézeteket a valóságban vallottak. Ezek olyan kivetítések, amelyek mindmáig élnek és amelyeket a likőtreklámoktól a szexiparig ma is sokan és szívesen kiaknáznak. így talán már érthető, miért titulálták franciának, orosznak és svédnek az első világháború utáni masszázsszalonokban kínált szolgáltatást. Ahogy a külföldiek fejében Amszterdamhoz a féktelen szabadosság egzotikus hírneve társul, úgy keltenek az amsztetdamiakban különleges szexuális örömökkel kapcsolatos képzettársításokat más egzotikus helyek. A huszadik század végén és a huszonegyedik elején a szexuális ígéret földje mát nem a távoli és érzéki Párizs, hanem Thaiföld. Az amszterdami vörös lámpás negyed azonban még mindig olyan hely, ahol pénzt csinálnak az etnikai csoportok közötti érintkezést meghatározó, kiagyalt szexuális közhelyekből. Némiképp más, de azért sokban rokonítható ehhez az a sztereotip képalkotás, amelyet napjainkban a mediterrán országokból származó stricikkel kapcsolatban a médiában figyelhetünk meg. Alig korábban a média többnyire látta és láttatta, hogy a futtatók alkotta holland világ sem egyforma (még az egyes figurákban rejlő tragikumot is észrevette), manapság a striciket - különösen a marokkói loverboyokat - kivétel nélkül kizsákmányolóknak kiáltja ki, és egy kalap alá veszi. Paul van Gelder tanulmányából kiderül, hogy a lelkiismeretlen, nőkön uralkodó, keleti zsarnok sztereotípiája zavarja a tisztánlátást, és eltakarja, milyen sokszínű a mai stricik alkotta valóság. Barátok, stricik, wakaman és loverboys Az amszterdami vörös lámpás negyedben, a nemek e találkahelyén a stoplámpákat először pirosra állítják, majd a férfiakat arra ösztönzik, hogy vegyék elő a pénztárcájukat és váltsák a lámpákat zöldre. De sétálgatnak e vörös lámpás negyedben olyan férfiak is, akik a játékszabályokat semmibe veszik. A holland népnyelvben ők az úgynevezett „pooierek", a stricik. Az újabb és újabb bevándorlók megjelenésével és aktivizálódásával folyamatosan bővül és színesedik az elnevezések listája. Manapság leginkább a „loverboy" vagy a „pimp" elnevezés dívik. A szabad piacon tevékenykedő loverboyok legalább olyan aktívak, mint elődeik voltak. Alig a hatvanas évek végén az afro-suriname-i stricikkel volt tele a sajtó, a kilencvenes években a marokkói loverboyokról szólnak a hírek. A média bő terjedelemben tálalja a lányok velük kapcsolatos tapasztalatait. A segélyszervezetek munkatársai és az érdekvédők is szívesen nyilatkoznak. A „hamis barátok" viszont ahány nyelven beszélnek, annyiféleképp hallgatnak. Ez mát önmagában is elég ok arra, hogy az ő tapasztalataik felől láttassuk ezt a világot.