Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
GERT HEKMA: Az amszterdami vendéglátóhelyek meleg kultúrája és a homoszexuális, illetve leszbikus identitás változásai
míg a „tüll" világ a szokásos nemi irányultság világa. Ez egy nagyon lényeges aspektusra hívja fel a figyelmünket. A buzik kapcsolatai és viszonyai alkalmiak voltak és a prostitúció világában honos viselkedésmintát követték. Alapjukat a társadalmi és a nemi különbség képezte. A buzik többnyire közép- vagy felsőosztálybeliek voltak és nőiesen viselkedtek, míg a „tüllök" a munkásosztályból származtak és férfi viselkedésmintát követtek. Sokszor valamilyen anyagi juttatás is a játék tésze volt (nem közvetlenül pénz, hanem munkalehetőség, étel, ital, ajándék, kölcsön vagy valamilyen más szívesség). Ezeknek a kapcsolatoknak nemigen volt jövőjük, hisz alapvetően szexuális és nem szociális jellegűek voltak. Ha a „tüll" megházasodott, kilépett ebből a világból. Amikor beköszöntött a homoszexuálisok világa, a vágy tárgya a saját zátt világból került ki, a nemi szerepek pedig felcserélhetők lettek. Egy kapcsolat létesítésében a társadalmi osztály nem igazán játszott szerepet. A szilárd baráti kapcsolat lett az új homoszexuális eszmény. Ekkor kezdődött az „állandó barát" mítosza, amely mintegy előrevetítette a „homo házasságot". A DOK placcjellege, az Argos fürdői ellenére a szilárd szerelmi kapcsolat lett az eszmény. A folytonos szabadosság a buzi hagyomány és a homoszexuális férfiak férfiszocializációjának szerves része volt. Ebben az új korszakban a homoszexualitás feljebb lépett, a prostitúció utánzatából a házasság utánzata lett. A homoszexuálisok egyenjogúsodása csak az eszmék és az ideológia ilyetén átalakulása révén vált lehetségessé. Ezzel párhuzamosan drasztikusan csökkent a hetero és a homo férfiak közötti szexuális határforgalom. Váltás történt a vegyes homo-hetero világról, ahol a szex sokak esetében esetleges volt (rendszerességről csak a buzik esetében beszélhetünk); egy autonóm homoszexuális világra, amelyben jóval kevesebb, többnyire homoszexuális irányultságú férfi sokkal több szexuális tevékenységet folytatott, azaz az érintett személyek számának csökkenésével fordított arányban nőtt a homoszexuális tevékenység intenzitása. A buziról homoszexuálisra váltás fontos áttörésnek tekinthető, melynek megvoltak a maga következményei. A nyugati világban többek közt azzal járt, hogy egy erősebb és nagyobb önbizalommal rendelkező homo és leszbikus kultúra alakult ki. Ez lett annak a homo, illetve leszbikus mozgalomnak az alapja, amely immár komoly társadalmi és politikai befolyásra tett szert. Míg a buzik gátlástalan, nőies emberek voltak, akiket sokkal jobban érdekelt a szex, mint a politika, a homoszexuálisok a szerelmi kapcsolatok mellett saját politikai irányvonal kialakításáfa is törekedtek. Az egykori buzik szexuális integrációra, míg a hatvanas évekbeli homoszexuálisok politikai és társadalmi integrációra törekedtek. Mindezen eszmék ellenére, melyeket egyebek közt a holland „homofil" mozgalom, a COC hirdetett, a homo és leszbikus kultúra és mozgalom önállóbb és sokszínűbb lett. Se nem integrálódott igazán, se