Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
GERT HEKMA: Az amszterdami vendéglátóhelyek meleg kultúrája és a homoszexuális, illetve leszbikus identitás változásai
nem szorult gettólétbc. Ez a fajta részleges elkülönülés felgyorsította a homo és a leszbikus emancipációt, legalábbis Hollandiában. Az egykori buzik és dyke-ok egy részének felszabadulást jelentett. Sok idősebb homo és leszbikus azonban nem jött elő az illemhelyekről, és még mindig felpanaszolja, hogy eltűntek a régi rend nyújtotta, szerteágazó szexuális lehetőségek. A hatvanas években Amszterdam volt a világ homo fővárosa. Hippi- és drogkultúrája is szerepet játszott abban, hogy a város homoszexuális kultúrája ilyen hírnevet vívott ki magának. Azóta ez a hírnév fokozatosan halványulni kezdett, mert New York és San Francisco „eltakarta előle a napot", de még mindig létezik, mert a város és az állam a homoszexuálisok iránt elfogadóbb lett. A nyolcvanas években szerte a nyugati világban a homo nagyvárosok szembetalálták magukat a halálos AIDS járvánnyal. Amikor a kilencvenes években valamennyire magukhoz tértek, Amszterdamnak Párizs, Berlin, London és Barcelona képében új európai konkurensei támadtak, mert a homoszexuálisokhoz való viszonyulás ezekben a városokban is sokkal türelmesebb lett. Míg a kilencvenes években Amszterdam korszakosjelentőségű homo diszkókkal és világhírű meleg partikkal büszkélkedhetett - itt mindenekelőtt a Roxyra és az IT-re gondolok -, 2000 táján a diszkók eltűntek, a partik pedig hanyatlani kezdtek. Ebben a pillanatban az ország csupán egyetlen dologra lehet büszke, ez pedig az azonosneműek 2001-ben engedélyezett házassága. Azóta azonban már más országok is követték a holland példát (Belgium, Spanyolország, Kanada, Dél-Afrika). Alig a szexuális forradalom tanait a hatvanas évek fiataljai lelkesen üdvözölték, napjainkban az akkori nemzedék nemcsak idősebb lett, de saját eszméit és eszményeit is kritikusabban szemléli. Ma arról vitatkozik, nem volna-e jobb, ha bezárnák a vörös lámpás negyedet, a homoszexuálisok pedig mérsékelnék magukat. Mindezt csak tetézi, hogy a bevándorlók nagy csoportjai a szexualitás terén visszafogottabb ideológiákat követnek, a fiatal homoszexuális férfiak pedig már nem azonosulnak olyan szívesen a kialakult mintákkal, és gyakran hátat fordítanak a homo vendéglátóhelyeknek, illetve parádéknak, mondván, hogy ezek egyfajta „gettót" képeznek. Inkább látogatják a vegyes szórakozóhelyeket vagy az interneten található homo oldalakat. A holland társadalom továbbra is egyfajta hetero bástya, ahol a homoszexuálisok és a leszbikusok marginális helyzetije szorítva élnek. A homoszexuálisok és a heteroszexuálisok többsége úgy véli, hogy az 1993-as egyenlőségi törvénycsomag és a házasság engedélyezése a homoszexuálisok számáfa az egyenjogúsítás csúcs-, illetve végpontját jelenti. A homo mozgalom viszont felmorzsolódik, amikor szembesül azzal, milyen nehéz a váltás a melegek jogaiért folytatott jogi küzdelemről a holland társadalom heteronormativitásának lebontásáért vívott tátsadalmi küzdelemre. A vágyott és elnyert szabadságjogok tehát új kihívások elé állítják a meleg világot.