Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PETER VAN ROODEN: Vallás és szekularizáció Amszterdamban

Azt, hogy ez valamilyen módon összefügghet vallásos ifjúságával, csak később ismerte fel. „És aztán egy nap az ember visszagondol, eszébe jut a hit, és akkor egyszercsak rádöbben, hogy abban is ugyanarról volt szó. Abban is volt halál utáni élet és a többi." Ennél jobb példát keresve se találnánk az újraértelmezésre. A hetvenes években azért érdekelte a halál utáni élet ígéretét hordozó buddhizmus, mert azt hitte, hogy így talál választ a problémáira. A buddhizmus arra kellett, hogy elgondolkodjon önmagáról és szembesüljön személyes problémáival. Azaz buddhizmusa reflexív és személyes jellegű volt. A fiatal korában követett vallás teljesen más volt: nem reflexív, hanem magától értetődő, nem beszélgetve kifejtő, hanem rituális, nem olyan, amivel az ember megtalálja a maga individualitását, hanem olyan, ami az egyént a csoportba olvasztja. Amikor arra keressük a választ, mi történt a hatvanas években a vallással, a kulcsot nem a „vallás" és általában véve a „modernitás" szembeállításában találjuk meg. A válasz sokkal kontrétabb. Mindössze annyi a teendő, hogy hasonlítsuk össze, mi volt a vallás az ötvenes években Hollandiában és mi történt vele a hatvanas években. Az ötvenes években a holland vallás, ahogy az angolok mondják, „wen! without saying", mégpedig e szép angol kifejezés mindkét értelmében. Magától értetődött, és az ember nem beszélt tóla. A vallást senki sem használta arra, hogy elgondolkodjon vagy beszéljen önmagáról. A hatvanas években, mindenekelőtt a növekvő jólét hatására, Hollandiában egyeduralkodóvá vált a reflexív és expresszív' én eszméje. Hogy gondolkodj el önmagádról és engedd, hogy megnyilvánulhasson a saját éned! (Persze eszmény és valóság nem keverendő össze, hisz az a sok holland, aki a maga ízlését és énjét lakása berendezésével szeretné kifejezni, mind az IKEA-ban keresgél). De az ötvenes évek vallása alkalmatlan volt arra, hogy megvalósítsa ezt az eszményt, mert annyira magától értetődő, illetve közösségi jellegű volt és mindenekelőtt a vallási cselekedetekben, a csoporthoz tartozásban nyilvánult meg. És ez megint csak vonatkozik a szocialistákra is. Ezzel kapcsolatban hadd utaljak egy visszaemlékezésre, amely a szocialista ifjúsági szervezet egyik új vezetőjéről szólt. Erre az emberre nagyon furcsán néztek az ötvenes években, mert a szexuális tabuk ellen küzdő NVSI1 lapjára, a Sextantxa hivatkozott, és „intim érzésekről" is lehetett vele beszélgetni. Ezt mindenki teljesen új dolognak tartotta. Semmi sem zárja ki, hogy a vallás ezen eszmény kifejeződése legyen. Épp ellenkezőleg, az, ami a vallásból még megmaradt, nagyrészt pontosan ezt teszi. Gondoljunk csak Vlagyimir de Groenra! Ő maga döntötte el, hogy az orosz-ortodox egyház tagja lesz. Végiggondolta a dolgot, és lépése egy igen sajátos én kifejeződése. Vagy ott vannak a Krijtberg nevű templomban tartott hagyományos misék résztvevői. Az ő esetükben is egyéni, szabad