Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PETER VAN ROODEN: Vallás és szekularizáció Amszterdamban

cselekedetről beszélhetünk, melyet azért választanak, mert úgy érzik, hogy szükségük van rá. A probléma csak az, hogy egy bizonyos formát nem lehet évtizedeken át vallásként követni úgy, hogy az ember figyelmen kívül hagyja a velejáró kötelezettségeket. A hollandok a vallást többnyire még mindig közösségi dolognak, olyasvalaminek tekintik, ami kötelezettségeket ró az emberre. Hadd idézzem ismét annak az amszterdami asszonynak a szavait: „aki eljön ide, adjon, csináljon is valamit." De ez nem azt jelenti, hogy a vallást felcserélték valamilyen, akár harcias világi világnézetre. Épp ellenkezőleg. Minden megengedett. Amikor egyetemi előadásomon célozni merészelek arra, milyen elviselhetetlenül ostoba a New Age gondolatvilága, a diákjaim mindig figyelmeztetnek. Ha azokat valaki igaznak gondolja, akkor azt tiszteletben kell tartani. A holland közéleti vitákban sugallt iszlámképet nagyrészt a vallás ötvenes évekbeli formáival kapcsolatos emlékek határozzák meg. Az iszlámot többnyire saját múltunk alapján képzeljük el, olyan kollektív vallásnak, amely tele van kötelezettségekkel, amelyet az emberek nem maguk választanak, hanem úgy erőltetnek rájuk, és amelyet nem étdekel az önmegvalósítás. De ha összeszedjük, amit a holland mohamedánok vallásáról tudunk, kiderül, hogy az egy nagyon is egyéni, reflexív és expresszív vallás. Amikor erről beszélek, egyik diákom, Daan Beekers szakdolgozatáfa támaszkodom. Ebben a szerző azt állítja, hogy ők is szeretnének személyes viszonyt az iszlámhoz, hogy a vallás ne örökség vagy kultúra legyen a számukra, hanem ők maguk szerezzék meg maguknak. Elutasítják a szüleik vag)' az imámok kultúráját, arra hivatkozva, hog)' az nem „valódi", nem autentikus. Selooua, Beekers egyik adatközlője nem részesült vallási nevelésben, de tizenéves korában mohamedán hitre tért, és a vallást személyes tulajdonának tekinti. Az életét szférákra osztja - amikot diákkorában a reptéren dolgozott és elvárás volt a reprezentatív megjelenés, nem viselt fejkendőt, de amikor tanárnő lett, ragaszkodott a fejkendőhöz. A fejkendő az övé. „Eszedbe jutott-e valaha, bog), jól van, eldobom a kendőt és akkor vége a sok cirkusznak? Soha. Egyetlen egyszer sem (...) Épp ellenkezőleg, ilyenkor csak erősödik bennem a dac: ha meggebedtek, akkor sem veszem le." Az iszlámról és az integrációról folytatott rotterdami vitákból rengeteg olyan kijelentést tudnék idézni, amely azt igazolja, hogy az iszlámot az emberek egyéni és reflexív módon élik meg. „Elolvastam magam is a Koránt, és úgy látom, hogy a fejkendő a vallásom tartozéka. Magam döntöttem úgy, hogy fejkendőt hordok és ezzel is jelzem, hogy mohamedán vagyok. Az embernek természe-