Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GEERT MAK: A morális pánik

na. Ez a magyarázata annak is, miért mutatott a holland állam egész a közelmúltig elkeserítően hanyag magatartást a nyelvtanfolyamok megszervezése terén, és miért nem ismerte el, hogy ezzel kapcsolatban sürgős intézkedésekre van szükség. Persze elvben megtette, de ettől a nyelvtanfolyamokra várakozók listája még nem lett rövidebb. Es ez a magyarázata annak is, miért nem hozott hosszú éveken át tényleges eredményeket a befektetett energia. A gyakorlatban sem az állandó tartózkodási engedély, sem a holland állampolgárság, sem más hasonló dolgok megszerzésének nem volt feltétele a nyelvtudás. Az a helyzet, amit annak idején Mehmed Uygun, tötök ifjúsági vezető a könyvemben vázolt, semmit sem változott. Óriási a különbség a sajtó, a politikusok és a döntéshozók nag)' szavai és a tényleges gyakorlati intézkedések között. Csak a közelmúltban fogalmaztak meg kézenfekvő követelményeket, például a nyelvismeret és a beilleszkedés területén. Es még csak most kezdődik a vita olyan sürgősen megoldandó kérdésekről, mint a házasságkötési korhatár, amellyel kotlátozni lehetne, hogy a bevándoroltak szülőhazájukból hozzanak házastársat maguknak. Beszélgettem egy tanítónővel, aki az Indische Buurtben dolgozik. Minden évben török és marokkói gyerekek újabb és újabb évfolyamaival találkozik, olyan gyerekekkel, akik már itt születtek és nőttek fel. Tapasztalatait így összegzi: „Aranyosak, de már ebben az életkorban is hatalmas hátránnyal érkeznek. A tízéves gyerek a hatéves szintjén olvas, és nem ő a kivétel." Lehet, hogy fizikai értelemben valóban nem alakulnak ki gettók, de a fejekben lévő gettók 1992 óta semmivel sem lettek kisebbek. Minden multikulturális társadalomnak a nyelv a kulcsa. Közös kommunikációs formák híján nincs valódi érintkezés. De a Bos en Lommerben mégsincsenek illegális gyorstalpaló holland nyelvtanfolyamok. „Aki Rómában van, viselkedjék római módra." Ez mindig vastörvény volt és marad a bevándorlókat illetően. Aki viszont Amszterdamban lakik, nyugodtan megmaradhat marokkói hegyipásztomak. Ahogy az egyik barátom nemrég mondta: „Ha egy észak-afrikai novemberben ide érkezik, néhány nap után felfogja, hogy vennie kell egy télikabátot. A lakás és a pénz mellé ez is felkerül a prioritási listára. A legtöbb bevándotló ország azonban azt is egyértelművé teszi, hogy meg kell tanulni a nyelvet. Hollandiában ez valamiért elmarad." 2002 tavaszán a VrijNederland című hetilap háromszáz török és marokkói fiatallal készített beszélgetést. Majdnem mindegyikük számára még mindig a szülőföldről hozott nemzetiség volt a meghatározó. Sőt, minden ötödiknek az volt a meggyőződése, hog^' nem is kell beilleszkednie Hollandiában.