Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
MICHIEL WAGENAAR: A polgári öntudattól a tömegtársadalom felé
zatok hogyan tudnak érvényt szerezni egy ilyen tervnek, amíg nem rendelkeznek a Szajna-parti prefektus hatalmával." Haussmann nevét nem is kellett megemlítenie. Mindenki tudta, hogy arra az emberre utal, aki uralkodójától, III. Napóleontól mondhatni teljhatalmat kapott. Haussmann kérésére az uralkodó engedélyezte, hogy a francia kisajátítási törvényeket rendkívül rugalmasan kezeljék. Az is előfordult, hogy a császár, ha a dolgok túlságosan elhúzódtak, császári dekrétumban rendelte el a kisajátítást. Legalább ilyen fontos volt az is, hogy a francia főváros olyan kivételes bánásmódban részesült, amilyenről Amszterdam még csak nem is álmodhatott. A grands travaux irtóztató összegekbe került. Megfelelő anyagi háttér híján Haussmann ilyen rövid idő alatt sohasem valósíthatta volna meg programját. Hollandiában elképzelhetetlenek voltak az efféle előjogok. Az Egyesült Királysághoz hasonlóan minden település maga fedezte saját fejlesztéseinek költségeit. A választási rendszer is olyan volt, hogy a képviselő minden másnál előrébb valónak tartotta saját választókörzete érdekeit. A fővárosnak biztosított külön juttatás óriási felháborodást váltott volna ki. Még Hága sem kapott külön pénzt arra, hogy kiemelt - kormányzati székhely és királyi udvar - funkciójának megfelelő városszépítő programot valósíthasson meg. így a helyi politikusok, a véleményformálók és az építészek is kénytelenek voltak elfogadni a nyers valóságot, hogy spekulációs szándékok vezérelte laissez-faire vállalkozók alakítják a város arculatát. Van Niftrik tervét elutasították. 1877-ben viszont elfogadták a Van Niftrik felettese, J. Kalff által készített új, „realista" városrendezési tervet. Ez beérte annyival, hogy nag)' vonalakbanjelezte, hol volna szerencsés főútvonalakat és körutakat kialakítani. A „kisajátítás" szó elő sem fordul benne, a szépítészeti javaslatokat pedig az építész gondosan kerülte. A tervnek lényegében az volt a funkciója, hogy tárgyalási alapként szolgáljon a befolyásos ingatlantulajdonosokkal folytatandó megbeszéléseken. Nem egyszer előfordult, hogy az utóbbiak kérésére a beépítettség maximalizálása érdekében újabb utcákat engedélyeztek. Ezzel egyidejűleg a minimumra csökkentették a lakóháztömbökön belüli tereket. Mindez egy szabad piaci, azaz nem túl felemelővárosképet eredményezett. Fel sem vetődött, hogy Amszterdamot európai mintafővárossá fejlesszék fel. De kisebb jobbításokra azért volt lehetőség. Az 1870-es évektől kezdődően a polgári öntudat egyre nagyobb figyelmet fordított a művészetekre és a tudományra, hogy legalább így kompenzálja a monumentális városkép hiányát.
