Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

MICHIEL WAGENAAR: A polgári öntudattól a tömegtársadalom felé

lyi változatának szántak, a maguk teljességében lehessen rálátni. A Népszorgalmi Palotának elkeresztelt épületet 1863-ban adtákat, ahogy vele átellenben azt a két lakótömböt is, melyek homlokzatát szimmetrikus klasszicista stílusban alakították ki. A megnyitó ünnepségen Amszterdam polgármestere kijelentette, hogy ha a folytatás is ilyen lesz, az új épületekből akár a párizsi Rue de Rivolihoz mérhető utca is lehet. Sokan reménykedtek ebben. Sarphati az Amstel partján felépítette Amszterdam első modern szállodáját. A hotellel átellenben az építési vállalkozók felvásárolták a telkeket. Ebben a területben benne volt egy előkelő lakónegyed megszületésének ígérete. Sarphati legambiciózusabb tervei a városfalakon túli területekre készültek. Az Amstel két partjára két, kifejezetten a felső tízezernek szánt lakóövezetet képzelt el. A terv - egyfajta Place eíE/oi/e - egyértelműen a francia klasszicista városépítészet jegyeit viseli magán. Ugyanezt mondhatjuk el a középosztály és a munkásosztály részére tervezett kerületekről is. De a nagyszabású tervek egytől-egyig füstbe mentek. Sarphatinak nemcsak a terület megvásárlásához, hanem az építkezés megkezdéséig az üresen álló telkek státuszának fenntartásához is hatalmas összegekre volt szüksége. Arra számított, hogy az elitet alkotó amszterdamiak ki akarnak majd költözni a csatornaövezetből, ha a történelmi belvárosban az építési vállalkozók bankokká, hivatalokká és szállodákká alakítják át a lakóházakat. De a belvárosi üzleti negyed kialakítása a vártnál jóval lassúbb tempóban zajlott. Mivel a városban ismeretlen fogalomnak számított a tervszerűség és a koordináció, Amszterdam más részein több, a tehetős közönség igényeihez igazított lakóövezet is létesült. Sarphati tehát elszámította magát, amikor abban reménykedett, hogy a déli peremen építendő drága lakónegyedekre komoly kereslet mutatkozik majd. 1866-ban bekövetkezett halála után az általa alapított vállalkozás feladta a nagyratörő terveket. A területet végül egy rövid és szúk utcácskák szabdalta, lakótömbökkel rendkívül sűrűn beépített negyed foglalta el. A gúnyosan Pijpnek (csőnek ) elkeresztelt negyed a spekulánsok zsákmánya lett. Ezek a bérháztulajdonosok érdekeihez igazodtak, és az alsó-középosztály részére alkalmas házakat emeltek, mert az ilyen típusú lakásokra mutatkozott a legnagyobb kereslet. A befektetők szeme előtt egyetlen cél lebegett, hogy mennél biztosabb jövedelemforrásra tegyenek szert. Ebben a lakáspiaci szektorban az üres lakás ismeretlen fogalomnak számított. Néhány év alatt a Pijp a spekulációs céllal emelt épületek, a sivár utcák és a kérlelhetetlen háziurak városnegyede lett, melyet a meghatározó véleményformálók egyre démonibb színekkel festettek le. Hamarosan majdnem az egész tizenkilencedik századi övezetet „halotti koszorúként" emlegették, és attól lehetett tartani, hogy ez