Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
JAN RATH: Hogyan zajlik az etnikai székfoglalósdi Mokumban?
Yorkra, a klasszikus mintának tartott bevándorlóvárosra. Viszont a bevándorlócsoportokon belül néha nagyfokú heterogenitás figyelhető meg. Waldinger amerikai szociológus New Yorkban a gazdasági beilleszkedés sajátos rendszerét fedezte fel. A bevándorlók szegmenseket alakítanak ki maguknak, és e szegmensek révén kialakul egyfajta székfoglalós játék. Ez a fajta beilleszkedési minta azonban nem alkalmazható minden további nélkül Amszterdamra. A valóság bonyolultabb. Kialakulnak ugyan etnikai koncentrációk, de nagyon úgy tűnik, hogy a gazdasági beilleszkedésnek nem ezek az egyetlen és/vagy szükségszerű módjai. Ráadásul korántsem mindig beszélhetünk valóban folytonos történelmi láncról. Van, amikor az öröklődés csak nehézkesen, akadozva zajlik, és van, amikor be sem következik. Bár Amszterdamban még nem állnak rendelkezésünkre részletes vizsgálati eredmények, Waldinger elméleti álláspontjával kapcsolatban több kérdés, illetve kétely is megfogalmazódik. Waldinger fontos mozzanatokra és folyamatokra mutat rá, ilyen például a szociális hálózatok szerepe, az alábbi tényezőket viszont nem veszi kellőképp figyelembe. Az első, hogy szerinte a lakosságcsoportok között szükségszerűen kialakul bizonyos preferenciahierarchia, amely ráadásul a gyakorlatban is érvényesül, például a munkaerőpiaci rangsor kialakításakor. Általában véve Hollandiában is lejátszódnak efféle folyamatok, de a részleteket illetően ezek jelentős eltéréseket mutatnak, hisz itt különböző „elképzelt közösségekről" van szó (Rath 1991). Az Egyesült Államokban az etnikai és faji sajátosságok fontos meghatározónak számítanak - nem véletlenül beszél Waldinger „fajtudatos" társadalomról -, míg Hollandiában korábban elsősorban a vallási, jelenleg pedig főként a szociál-kulturális sajátosságok a legfontosabbaknak tekintett meghatározók. A mai holland gyakorlatban ez a fajta megközelítés a kisebbségi csoportok „irányított integrációjának" irányába hat. Az e célt szolgáló próbálkozások abból indulnak ki, hogy a szociál-kulturális sajátosságok megváltoztathatók és gyakran kifejezetten paternalisztikus jegyeket mutatnak. A sajátos megközelítés és dinamika lényegesen eltérő és folyamatosan változó rangsorokat eredményez. Feltétlenül figyelembe kell tehát venni, hogy változhat a sajátosságok társadalmi megítélése. Még harminc éve sincs annak, hogy az olasz és a spanyol bevándorlók Hollandiában problémás csoportoknak számítottak, és a rangsor végén kullogtak (még ha nem is annyira, mint az akkori „hosszúhajú naplopók"), napjainkban viszont már „viszonylag problémamentesnek" tekintik őket (Lindo 1994:117) és gazdasági tevékenységeikben ők maguk is egyte kevésbé támaszkodnak saját etnikai hálózataikra.