Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Füttyös Gyuri és a pesti vicctrafikos

Füttyös Múlt héten Füttyös Gyuriról, a mindenki által ismett fővárosi figuráról írtam, aki fütyörészve járt az utcán, s újságjával csapkodott női fenekekre, autókra, oszlopokra, meg mindenre, ami az útjába került. A mindenki által ismert embert azonban valójában alig ismerte valaki. Amit tudtunk róla, főleg legendák voltak, melyeket szépen összefoglalt egy népszerű dal. A cikk megjelenése után kaptam néhány telefont Füttyös Gyurival kapcsolatban. Ezek részben módosították a múlt héten megjelent információkat, részben hozzátettek a portréhoz. Egykori gyerekkori barátja például helyreigazította a Füttyös valódi nevével kapcsolatos megjegyzést. Kiderült, a legendás alak valójában Szabó Gyötgy volt, s huszonéves koráig a XI. kerületben lakott, a Galambócz utca 17-ben. Ő is részt vett a Móricz Zsigmond körtér környéki gyerekek minden csínyében. A háború alatt például a déli összekötő vasút töltésén vonatokat fosztogattak, hogy élelmet szerezzenek, a Dunán pedig kézigránáttal halásztak. Kicsit veszélyes gyerekkor volt. De Füttyös Gyuri focizott is, állítólag kitűnően. A kelenföldi Glattfelderben játszott balhátvédet, s még akkor is a keret tagja maradt, amikor a csapat felkerült az NB I-be. Nem mérnök volt, mint a róla szóló dal mondja, hanem autófényező. Munkatársai annyira kedvelték, hogy azután is rendszeresen elküldték neki havi fizetését, miután munkaképtelenné vált. Fény derült betegsége okára is. Valóban légnyomást kapott, ahogy a dal mondja. Mégpedig 1956-ban, a Móricz Zsigmond körtér egyik átjáróházában, egy orosz belövéstől. Két társa is megsérült akkor. Nővérei 1956-ban kivándoroltak Belgiumba. Néhány év múlva kivitték magukhoz Gyurit is, hátha a környezetváltozás meggyógyítja. De nem gyógyította meg, honvágya volt, haza kellett hozni. Itthon az édesanyja gondozta, aki jó ideig a Simplon (Bartók) moziban volt takarító. A hatvanas évek elején elköltöztek Budáról a Keleti pályaudvar környékére. Egy másik telefonáló úgy tudja, a VII. kctületi Dembinszky utcába. Ekkor már mindenki ismerte a városban. „Nagyon rendes srác volt" - emlékszik rá egykori barátja. Olyan furcsán, kedvesen tudta mondani: adj egy forintot! Soha nem fogadott el többet. Azt is valószínűleg tejre költötte vagy cigire, mert ezt a kettőt nagyon szerette. Vagy újságra. Esti Hir/ap-m. 2002. február 8. Cs. L.