Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Koszos, büdös, de szeretni kell

-A nyomorral. Azzal nem lehet. Mert a nyomor: éhség. És az állandóan eszünkbejutó éhség elnyomja a kitörni készülő nevetést. Éhesen nem lehet nevetni. Dc viccelni sc. Ezért aztán szerintem a pesti vicc már nem a régi. A poénok is egyre soványabbak. - Régen is volt itt nyomor, mégis nevettek az emberek. - Mert régen nem volt ilyen szembeszökő. Ma mát van televízió, és mit látunk benne? Csincsillabundás nők gyönyörű luxuskocsikon mennek a lokálba vagy pezsgőznek a gazdagok a tengerparti villák vese alakú úszómedencéje mellett. Most ezekhez méri a nép a saját nyomotát. Ezekhez méri a saját lakását, a saját tárgyait. - Önnek mi a kedvenc tárgya? - A készpénz. - Olvastam valahol, hogy lóversenyre költi meg kasziné>ra. Ha ennyire szereti, miért nem vigyáz rá? - Lóversenyre, ugyan! Filléres játék. Nem lehet rajta nagyot veszíteni. Az igazán gazdagok egymás között fogadnak, nem ott, ahol a nyeremény 50 százalékát levonják... Különben van egy nagyon finom angol szó, a real. Azt jelenti: valódi. IIa valaki azt mondja: „Zsüti, van egyjegyem a Brandenburgi miséhez, nem jössz?", harminc éve boldogan rohantam volna. Talán ma is elmennék, mert tudom, hogy zenében az a Himalája, csak ma már elaludnék rajta. Nekem nem real. De ha valaki azt mondja: Zsüti, menjünk ki a lóversenyre. Nyerjünk, veszítsünk, üljünk a páholyban és izguljunk, együnk virslit, igyunk egy pohár sört, vagy azt mondja, menjünk el megnézni a Hofit vagy a My Fair Lady-1, az igen! Az real! - Es a kaszinó? -Az is real. Járok is elvétve. Most már járhatok. Régen úgy kellett belógni, mert magyar embert nem engedtek be. Egyszer például a Sándor Csikarral kivettünk ruhákat a jelmezkölcsönzőből, ő beöltözött pakisztáni főmuftinak, én meg beduin tolmácsnak. De azért nekem ott is a nyerés a legfontosabb. Pedig milyen ritka! - Tehát van, ami sikerül és van, ami nem. Hiányzik még valamilyen siker? Elismerés? - Például jó sakkozó vagyok, mestererejű játékos. Néha odaállok a Portisch vagy a Polgár Zsuzsa mögé kibicelni, és mondok valamit. Ök meg azt mondják: „Zsüti, cz nem is rossz!" Ez jólesik. Pedig tudom, hogy nem igaz. Az embernek az esik jól, ami nem igaz. Mert olyan jó arra gondolni: akár igaz is lehetne... 1997. június 4. Trencsényi Zoltán