Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)
Pedig tervnek milyen szép volt...
hatvan perc lejártáig, illetve a szóban forgó zóna hatátáig. Lesznek persze olyan jegyek is, amelyek mindkét zónában érvényesek, bát ezek ára az „átszállás" díját is tartalmazza majd. /1 utom at a j egyeli enő> • Az egyótás időkorlátot szintén a visszaélések elkerülésére állapították meg. Német nyelvterületen negyedórás és félórás időkorlát is létezik, Budapesten azonban a forgalom kiszámíthatatlansága miatt célszerűnek tűnt egy tágabb időintervallumot meghatározni. Hogy a zónahatár pontosan hol húzódna, erről a Fővárosi Közgyűlésnek kell majd döntenie. Számos erre vonatkozó javaslat közül kettőt célszerű kiemelni. Az egyik a Nagykörű tat, a másik a Hungária-gyűrűt tekinti választóvonalnak. A terv két zónára oszrja a fővárost: az elsőt a belső kerületek alkotnák, a másodikat pedig a külvárosi részek. A jegyek - távolságarányosán - az első zónában olcsóbbak lennének. Az elképzelés háttetében a tömegközlekedési eszközök nem titkolt „menedzselése" áll. Ha ugyanis a belső kerületekben olcsó lesz a tömegközlekedés, nyilván többen választják a villamost az autó helyett. Legalábbis így kalkulálnak a közlekedési szakértők. Az új tarifarendszert lépcsőzetesen vezetik be. Elsőként a metrókon találkozhatunk a változással. Az állomásokon olyan rendszert alakítanak ki, amelyek eleve csak a jeggyel (bérlettel) rendelkezőknek,teszik lehetővé a bejutást. Ez azonban korántsem minden, az utazás végén, az állomás elhagyásakor gép ellenőrzi, hogy az utas valóban megfizette-e a viteldíjat. (I Iasonló elv alapján működik például a párizsi metró.) Az új tarifarendszer a jegyek és bérletek sokszínű változatosságát hozza magával. Amerikai városok mintájára (ahol az egy utazásra jogosító jegy egy dollárba kerül, a napijegy ára viszont 3 dollár, a hetibérleté pedig 10) olyan választékot tervez a BKV, amely a több utazásra jogosító szelvények vásárlását preferálja. Lesz zónajegy, átszállójegy, napijegy, háromnapi és hetibérlet, és nem utolsósorban havibérlet zónákra és kombinálva. A fővárost szezonban fclkcteső másfélmillió külföldi számáfa kedvezményes turistabérletet terveznek. A diákok és nyugdíjasok 75 százalékos kedvezménye - melynek mértékét a Pénzügyminisztérium az eladott szelvények alapján megtéríti a BKV-nak- továbbra is megmarad. Az új tarifarendszer nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a kedvezményezettek köre például a gyesen lévőkkel vagy a munkanélküliekkel bővüljön. Azt azonban feltételként szabja, hogy a kedvezményes jegy miatt kieső bevételt valakinek ellensúlyoznia kell. A teljes