Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

A félmúlt és a féljelen határán

töltényszükségletének egynegyedét készítve el. 1910-ben már 1700 alkalmazottjuk volt, 1913-ban hatezer, 1915-ben pedig 15 ezer. Az apró üzemből iparváros lett. A háború végén már harmincezren doloztak itt. Gyártottak lőszert, repeszgránátot, srapnelt, tábori konyhát, öntöttek harangot, készítettek vas 10 és 20 filléreseket minthogy a nikkel váltópénzeket anyaghiány miatt kivonták a forgalomból, s még mezőgépeik is sikeresnek bizonyultak. Csepel átalakult. Munkásotthon, üzemotvosi rendelő és fürdő épült, tanműhely az ujaknak és munkáskonyha a szegényeknek. Megszűnt a falu elzártsága is. 1912-re elkészült a a HÉV csepeli szárnyvonala és a köves út. Bevezették az ivóvizet. A korábban többségben lévő német nemzetiségiek most kisebbségbe kerültek az egész Monarchiából érkező betelepülőkkel szemben. A lakásszámnövekedés azonban nem tudta követni a gyors népességszaporulatot, így azután még az istállókat is lakásnak adták ki. A szegény faluból poros, zsúfolt és egészségtelen proletártelep lett, messze elmaradva a hasonló adottságú, ám akkor már a polgári fejlődés útjára lépett Újpesttől, illetve Budafoktól. Wiess Manfréd legfőbb termelésszervezési alapelve a kedvező termelési profilkiválasztás, a kitűnő telephelyválasztás, a teljes termelés uralására való törekvés, a kor legfejlettebb technikájának bevezetése és kiváló szakemberek alkalmazása. A gyárban az üzem-, illetve csoportvezetők ügyeltek a szigorú rendre. Vétségekért a háború idején még elzárás, bírság, elbocsátás járt. A selejtkárokozást kegyetlenül megtéríttették. A trianoni békediktátum után a gyár békésebb termékek gyártására állt át, dc a hadianyag-termelést a második világhábotú végéig nem hagyta el. Készült itt zománcos edény, repülőgép, kályha, fürdőkád, cső, rúd, motor, kerékpár, varrógép, autó, motorkerékpár és traktor. A gazdasági válság mélypontján 3200-ra emelkedett a munkanélküliek száma. A háborús készülődés éveiben azonban ismét igazi gyáróriássá terebélyesedett. A háború végén a munkások aktív ellenállása ellenére a németek 2800 szerszámgépet szereltek le és szállítottak el Nyugatra. 1945 januárjában az oroszok vették át a gyárat. Ok a vadonatúj Sulzer kazánegységet, egy 40 tonnás elektrokemencét és az új acélmű felállítására előkészített épületszerkezetet vitték el Keletre. S mindeközben a gyár hetven-nyolcvan százalékát lebombázták. A hábotút követően egy tövid időre ismét a Weiss-ötökösök kezébe került a gyár. A régi jól bevált taktika szerint gyártottak mindent, ami csak eladhatónak látszott. Új üzemcsarnokát építtettek, korszerű berendezéseket vásároltak. Fém félgyártmányaik nemzetközi elismertségre tettek szert.