Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

A félmúlt és a féljelen határán

be. Az uralkodó 1784-ben ugyanis elrendelte, hogy zsákba varrják a holttesteket, így ugyanazt a koporsót újra és újra fel lehet használni. A rendelkezést óriási felháborodás fogadta, ezért fél év múlva meg is szűntek ezek a temetések. A történelem azonban ismét szörnyű fordulatot vett: 1945-ben Bécsben és Budapesten is ilyen lecsapható fenekű koporsóban temették a világháború áldozatait, miután mind az osztrák, mind pedig a magyar fővárosban elfogyott a deszka. A huszadik század Budapestje más elszomorító események tanúja is lehetett: elsőként a tabáni és vízivárosi temetőket számolták fel 1933-34-ben. Magyarok, rácok és svábok (szerbek és németek) sírjai sem maradhattak itt érintetlenül. Pedig Xantus Zoltán szerint ezek a nektopoliszok művészi fokra emelték a temetkezést. Kevesen tudják, hogy a magyar fővárosban, Rákoskeresztúron volt Európa második legnagyobb katonai temetője. Az első világháborúban ugyanis ide szállították a Monarchia legtöbb sebesültjét. Ennél többen csak Vetdun sírkertjeiben feküdtek, ám a Rákosi-korszakban a keresztúti temető nagyobb részét megszüntették. Huszonhat nemzet fiai nyugodtak ott a sírhantok alatt... 1996. szeptember 1 7. Szegő Iván Miklós Budapest a babonák városa „...hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én..." Budapest tele van babonákkal. Csak nagyon keveset ismerünk közülük, mert rejtőzködnek, és még a néprajz kutatói sem igazán tudnak tóluk. Ezek a hiedelmek közel sem olyan félelmetesek, mint a falvak babonái. A nagyvárosi ember inkább játéknak tartja őket, és csak nagyon halványan él benne a hit, hogy valóban befolyásolni lehet általuk a sorsot. A budapesti babonák elsősorban kövekhez, szobrokhoz, kutakhoz, sportpályákhoz fűződnek. Hogy miért tulajdonítanak az emberek természetfeletti erőt ezeknek a helyeknek? Talán a különösségük miatt. Felfedeznek például egy furcsa, groteszk részletet valamelyik szobron, és mivel a szokványostól eltérő dolgokban van valami megmagyatázhatatlan, mondjuk úgy, természetfeletti, lassan kialakul a szobor körüli hiedelem. Például, hogy érintése szerencsét hoz.