Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

A félmúlt és a féljelen határán

később is központi kérdés maradt a városi nép tisztálkodása. Bár az a terv például nem valósult meg, amelynek értelmében zuhanyokat építettek volna az Andrássy út teljes hosszában, a főváros legalább létesített néhány tisztasági fürdőt; egyes munkáslakótelepek is fürdőházzal együtt épültek, sőt nyatanta a Duna-uszodákat is mindig megnyitották. A legnagyobb létesítményben, a Dohány utcai Hungáriában egyszerre ezer ember tisztálkodhatott, ki-ki igényei és anyagi lehetőségei szerint választhatott a kád-, a gőz- vagy a népfürdő közül. A harmincas években már nyolc tisztasági fürdő működött a városban: ide jártak a kisketesetű hivatalnokok, alkalmazottak és munkások, akárcsak a polgárlakások tisztaságáról gondoskodó, de az otthoni fürdőszobákból kitiltott cselédek. Az a tény azonban, hogy a fürdőkbe évente körülbelül 600 ezer belépőt adtakel —épp annyit, ahány ember akkoriban fürdőszoba nélküli lakásban élt-, jól mutatja: a többségnek ritka programja lehetett az alapos tisztálkodás. Ami nem csoda, hiszen - derül ki a kutatásból - a fürdőszobás lakásban élők sem érezték szükségét annak, hogy gyakrabban fürödjenek, mint hetente egyszer. Még akkor sem, ha a harmincas évekre a fürdőszobák is sokat fejlődtek. A lavór szerepét mosdó, sőt olykor dupla mosdó vette át, a fürdőkádat már sok helyütt gázbojlerrel melegített vízzel töltötték meg, a szennyesláda helyét felcsapható tetejű fapad foglalta cl, a tükröt pedig erős fényű villanykörték világították meg. Még a korábban szinte egyeduralkodó csodaszer, a radikális fertőtlenítő Lysoform mellé is felsorakozott többféle szappan és más tcstápolószer. A harmincas években a háztartások jövedelmének körülbelül két százalékát fordították a testi higiéniára. Akinek belefért a büdzséjébe, mosószappan helyett esetleg Lux vagy Persil mosóport vett, fogpor helyett fogkrémet, netán drogériákban vásárolható pipereszappant. Czingel Szilvia interjúalanyai mégis egyként vallották: a napi tisztálkodás nem állt többől, mint az arc, a hónalj és a nyak, valamint a láb megmosásából. A férfiak emellett gyakran a hajukat is megmosták - a hivatalba tisztán kellett menni -, de a nők beérték a fodrásszal, illetve azzal, hogy hintőporral átfésülték a frizurájukat. Ami a kozmetikai szereket illeti, a korabeli közvélekedés szerint a tisztességes nők legfeljebb púdert, kevés rúzst, valamint kölnit használhattak. Tény viszont, hogy a férfiak semmiféle illatosító szerre nem költöttek. A polgárokkal egy háztartásban élő cselédek ráadásul ennél is jóval ritkábban tisztálkodtak. A kutató idézi az egyik cselédújság cikkét, amely azt tanácsolta a mindeneseknek, hogy hetente kétszer váltsanak harisnyát, hetente mossák meg a lábukat, és havonta egyszer-kétszer menjenek el fürdőbe. Ahogy az úriaszszonyok háztartási tanácsadói, alighanem ezek a sorok is