Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Füttyös Gyuri és a pesti vicctrafikos

Manyi néni, a mutatványos Tízévesen már vizsgéizott artista volt - Február közepén mindig felnyitja a lövöldét A hűvösvölgyi Nagyrétről mintha fogynának a kirándulók. Pedig milyen nagy élet volt itt, majálisok, juniálisok, folyt a sör, repültek a körhinták és csattogtak a légpuskák a céllövöldékben. De „a párt" már évek óta nem jön - mondják a helyiek-, „a szakszervezet" is inkább a Városligetet választja, a gyep kikopott, és sorra dőlnek össze a mutatványosbódék. Egyedül Manyi néni birodalma áll rendületlenül, mint régi idők utolsó bástyája, melyet az idő elfelejtett letörölni a képről. A Nagyréten - nem összetévesztendő a Margit-szigetivel - a tízes évektől működött a vutstli. Csendesen, merthogy a hangos zenét nem engedélyezte az erdészet. Manyika, a híres cirkuszos Schneller dinasztia tagja, légtornász-ugróakrobata, az ötvenes évek óta jár ki a rétre. Kezdetben a családi vállalkozásban segített, később férjével maga vitte a boltot. Február közepén, évtizedek óta mindig - saját szavaival - felnyitja a lövöldét, összerakja az autós-lovas körhintát, aztán húsvétkor kirakja igazi kincseit is: a falovakat. Téltől gyötört, kopott faasztalnál, gyenge tavaszi fénynél kalandozunk a múltban. -A cirkusz világában az ember már hét-nyolcéves korában tud valamit mosolyog -, megpróbál apró dolgokat. Látja, hogy a másik áll a fején, hát utánozza, bukfencezik, aztán azon kapja magát, hogy félelem nélkül repked a levegőben. Tízévesen már vizsgázott artista voltam, később én voltam az első nő Magyarországon, aki kupolától kupoláig fejállásban mozgott a trapézon. Általában háló nélkül dolgoztunk, de ekkor azért volt egy kötél a derekamon. A családban szinte mindenki artista volt - édesapja, Schneller Péter csodálatos bohóc, aranyérmes artista, öccse a híres oroszlánidomító, Perinnyó, unokatestvére a krokodilos Schneller, és sorolhatnánk hosszan. A háború előtt saját cirkuszukkal, a hírneves Zoóval Schneller néven a nagybátyja ment, járták az országot. így lettek később kapitalisták. - Úgy ötvenen lehettünk - emlékezik -, ebből hatmincan családtagok. Mindenki saját számával lépett fel. Az ötvenes években államosítottak minket, pedig addigra a szüleim végre vehettek egy házat részletre. Mert addig télen is lakókocsiban éltünk. Mindenünket elvették, éheztünk, nem volt munkánk. Tizenkét éves lehettem, a Balázs-csoporttal próbáltuk a fligendét: az egyik trapézról szakozunk át a másikra. Apám bejött megnéz-