Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Füttyös Gyuri és a pesti vicctrafikos

zást végzi külön felkért szakember. Mostanában sok helyütt látni fekete számlapot, és egyre elterjedtebb a sötétkék szín is. Bár Konkoly úr szerint a fekete római számokkal jelölt hófehér lapú toronyóránál nincs szebb. A már több mint harminc éve toronyórákkal és a hozzájuk kapcsolódó programozható harangjátékokkal foglalkozó mérnöknek nincsenek kedvenc templomai. Mindig éppen az adott munkába szerelmes. A legnagyobb öröm számára, amikor évek múlva megy vissza egy-egy óraműhöz, és mindent rendben talál a toronyban. Ráadásul azt mondhatja magának, hogy ma is pon­tosan ugyanúgy készített volna el mindent. Soha sincs két egyforma számlap vagy rögzítési mód. Nem könnyű felcsábítani az embereket a magasba. Volt kollégája, több is, aki csupán egyetlen alkalommal kóstolt bele, hogy milyen is a torony külső felén dolgozni. Az illetőket nem is látta többet. A vidéki munkák alkalmával a csapat akár egy hétig is a gyülekezet ven­dégszeretetét élvezi. Csak tisztességesen lehet dolgozni, mert itt súlya van a szónak és hamar elterjed, ha valakinek rossz a híre. Szerencsére tőle már referenciát sem kérnek. Elég az adott szava. Elmondása szerint, ha január­ban megígéri, hogy augusztus végén átadja egy templom toronyóráját, akkor biztos lehet benne, hogy huszadikáig senki sem zavarja ez ügyben, A mester sajnos túl későn kezdte el gyűjteni a régi mechanikus órákat. Ma még csak kettőt látni műhelyében. Nagyon megszetette ezeket a pon­tos, precíz kézműves munkákat, amelyek hangos ketyegéssel töltik meg az elektronikus szerkezetekkel teli helyiséget. Abban reménykedik, hogy egyszer lesz majd ideje felújítani őket. Ez azonban egyelőre, az újabb meg­rendelések miatt továbbra is csak terv marad. Konkoly József úgy véli, hogy ha az 1900-as évek mesterembereinek máig csodált remekei pontosak tudtak lenni, akkor nem szabad megenged­ni, hogy a mai elektromos toronyórák akár csak egy perccel is eltérjenek a pontos időtől. 2002. július 30. Rokob Tibor A volt toloncház mellé jár a fél világ Rosenstein Tibor, az aranykoszorús vendéglős lámpalcizasan figyeli, hogy ízlik-e az étel Amiről kétszáz ember tud Pesten, arról mindenki értesül - gondolta Rosenstein úr, amikor öt éve megnyitotta vendéglőjét, és meghívta összes

Next

/
Thumbnails
Contents