Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Épül, fogy, olykor pedig omlik

- Ha így van, akkor nagyon örülök. - Úgy tudom, hogy egy mexikói szohrász például mozgatható) szobrot szeretne Budapesten felállítani. - Erről konkrétan nem hallottam, de a rendszerváltás után sok külföldre szakadt művészünk szeretett volna itthon szobrot felállíttatni, Többségük­neknem sikerült. Lehet, hogy jó lett volna egy kertet létrehozni műveiknek. - Az időkerék is mobil szobor lesz tulajdonképpen. - Az érdekes vállalkozás, de az az aggodalmam, hogy az év 364 napján nem fogja a móló időről való meditációra serkenteni az embereket, csupán azon a napon, amikor átfordítják. Remélem, hogy nincs igazam. - Milyen lesz a legújabb pesti szobor, és hol áll majd? - Budapest a Duna gyöngye címmel az Egyesítési Emlékbizottság és a Magyar Külkereskedelmi Bank kiírt egy szoborpályázatot, amelyet Csik­szentmihályi Róbert nyert meg. Szobra tulajdonképpen egy oszlop, mely három hullám találkozásából nő ki. Az oszlopfő olyan, mint egy kristálykö­teg, dc hajói megnézzük, egy város, lépcsőkkel, házakkal. A mű itt fog állni a Budapest Galériával szemben, az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél. 1998. június 22. Csordás Lajos Nagyvárosi illúziók a tűzfalakon Csak akkor vennénk észre a csalást, ha belépnénk az ajtón Az ember szeret becsapódni. Legalábbis vizuálisan. Máig fennmaradt egy ókori görög híre, aki olyan tökéletes szőlőfürtöt festett, hogy rászálltak a madarak, de Pompejiben is találtak olyan falfestményeket, amelyek álabla­kokat, s az ablakokban állátványt ábrázoltak. Napjaink nagyvárosaiban a tűzfalak váltak az illúziókeltés legkedveltebb felületévé. Egy-egy tűzfalon gyakran annyira élethűen jelennek meg fes­tett utcarészletek, hogy a gyanútlan autósok rendszeresen belehajtanak az épületbe. Majoros Valéria művészettörténész tíz éve tanulmányozza a világ metro­polisaiban a művészetnek ezt a nálunk még kevéssé ismert ágát. Az általa felkeresett nagyvárosok közül San Franciscóban, New Yorkban és Berlin­ben találta a legtöbb muráliát, nagymétetű falfestményt. S bár e képek számtalan változatban fordulnak elő, meghatározható néhány főbb típusuk.

Next

/
Thumbnails
Contents