Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)
Épül, fogy, olykor pedig omlik
Újacélportálok (New Steel) Ezek az új stílusú portálok egyre több megbízót hódítanak meg dinamikus megjelenésükkel, a figyelmet erőszakosan felkeltő lendületükkel. Gesztusaik középpontjában a kifejezés szabadsága áll, a hagyományokkal szakítva sohasem volt mintákat követnek. Anyaguk szerint többnyire acélból, üvegből és egyéb rideg anyagokból készült dekonstruktivista szerkezetek. Oszlopos portálok Egyes tervezők legfontosabb szándéka a bejárat hangsúlyozása. Mint szakrális terekbe, úgy léphetünk be - „diadalívek" sorfala között - vágyaink piacára. Ezek a kapuzatok rendszerint leállnak a járdára, ritkábban visszahúzódnak a homlokzati sík mögé. „Nyitva van az aranykapu, Csak bújjatok rajta!" 1994. május 13. A Hundertwasser-ügy folytatódik (Munkatársunktól) Egy év múlva lejár a Fővárosi Levéltár leendő székházára kiadott építési engedély. A XIII. kerületben, a vizafogói lakótelep és az Árpád híd közötti területen megépíteni remélt új levéltári központ, ismettebb nevén a Flundertwasser-ház kiadásai nem szerepelnek a főváros idei költségvetésében. Az építés költségeit tavalyi árakon 2,1 milliárd forintra becsülték. Novemberben a Fővárosi Közgyűlés felfüggesztette a beruházást, s úgy határozott, állami támogatást pályáz meg. A kért kormányzati hozzájárulás a költségek kétharmada, 1,4 milliárd forint. A levéltárban őrzött anyag több mint fele nem önkormányzati, hanem állami szervek irataiból áll, ezért gondolták úgy a város vezetői, hogy az új székház megépítéséből a kormánynak is részt kell vállalnia. Azt, hogy az új épületre szükség van, senki nem vitatja, a levéltár jelenleg öt telephelyen, rendkívül rossz körülmények között őrzi a körülbelül húszezer folyóméternyi iratanyagot. A főváros pedig kötelezettséget vállalt arra, hog}' a levéltári raktárként működő hűvösvölgyi Szentföld-templomot 1997-re kiüríti, s visszaadja az egyháznak.