Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Épül, fogy, olykor pedig omlik

Az új levéltári központ engedélyezési terveit Pétetfia Borbála Ybl-díjas építész vezetésével a Buváti mérnökei készítették el. Péterfia Borbála la­punknak elmondta, a tervezés során maximálisan figyelembe vették a le­véltár speciális (légköbméterekre, raktátak elhelyezkedésére vonatkozó) igényeit. Az építési engedélyt kiadták, a kivitelezésre pályázatot írt ki a fő­városi önkormányzat. Utóbb a vetsenykiírást a beruházást felfüggesztő dön­tés miatt eredménytelennek nyilvánították. A kiadott építési engedély két évig érvényes, ha lejárta előtt a munka megkezdődik, az engedélyt meg­hosszabbíthatják. Miközben a Buváti mérnökei a főpolgármesteri hivatal megrendelésére az engedélyezéshez szükséges tervrajzokon dolgoztak, Demszky Gábor fel­kérte Hundertwassett, hogy vegyen részt az új levéltár külső arculatának megformálásában. Az osztrák képzőművész vállalta a közreműködést. Ta­valy áprilisban a városháza munkatársai egy sorozattervet át is adtak Hundertwasser stábjának. A homlokzati terveken Hundertwasser néhány módosítást eszközölt. Áp­rilis végén Hundertwasser bécsi menedzsere emlékeztetőt küldött a Város­háza vezetőinek, amelyben leszögezte: a tervezés vállalásának feltétele, hogy a magyat építész elfogadja az együttműködés általa ajánlott módszerét. Hogy ez alatt pontosan mit kellett érteni, azt ma mát a fiatal építészek is anekdotaként mesélik jobb társaságban. Hundertwasser a nyarat hajóján, Új-Zéland partjainál töltötte. A Budapesten készült tervrajzok is oda érkez­tek, amelyeken különféle javításokat tett, továbbá szabadkezes vázlatot raj­zolt hozzájuk. A rajzokat faxon Bécsbe küldte, ahonnan is menedzsere továb­bította a magyar fővárosba. I Iundertwasset ceruzája többek között az épület tetejének adott új vonásokat. Elképzelései szerint a tetőre növényzet kerül­ne. A módosított tömegvázlatba egy átriumszerű udvar is belekerült. Az eredeti tervek elkészítője, Péterfia Borbála levélben fordult a Főpol­gármesteri Hivatal vezetőihez, melyben szerzői jogaira hivatkozva bejelen­tette: nem járul hozzá, hogy nevét a módosított tervrajzokon feltüntessék. A megrendelőnek, esetünkben az önkormányzatnak szíve joga olyan dí­szítést kérni az épületre, amilyet akar, szögezte le lapunknak Péterfia Bor­bála. Az eredeti terveket elkészítő építész kérdésünkre elmondta, az ön­kormányzat megrendelését teljesítették, a tervrajzokat pedig a Főpol­gármesteri Hivatal kifizette. Bár a beruházást a városatyák döntése erre az évre befagyasztotta, az ön­kormányzat nem tett le a Hundertwasser-ház megépítéséről. Számolnak azzal is, ha a munka folytatódik, a hazai építészekkel kirobbant vita újra fel­lángol majd.

Next

/
Thumbnails
Contents