Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Épül, fogy, olykor pedig omlik

tészeti művet sem volt képes felmutatni, amely helyi értékein túl nemzetközi rangon is megállná a helyét. Egyetlen kivétel a holland Erick van Egeraat egy kisebb léptékű épületfelújítása az Andrássy út 9-ben, amelyet minden nemzetközi építészeti magazin publikált. Összehasonlításul nem is a mai nyugati fenegyerekek, hanem dicső elődeink, Lajta Béla, s kivált a remek Lechner Ödön, Steindl Imre, Hauszmann Alajos és Ybl Miklós, Schickedanz Albert teljesítményét citálnám. Átlagos műveik koruk legkiválóbb német, angol, francia tervezői munkáinak átlagával vetekedtek, s vetekedhettek volna még inkább, ha éppen akkot Betlinben vagy Pátizsban terveznek házakat. Az eltelt tizenkét évben a legkiválóbbak között sincs olyan ház, amelyet ha csak ide, Bécsbe helyeznénk át egy képzeletbeli mozdulattal, ott ugyanazon az értéken becsülnék, amilyen rangot nálunk szerzett vagy követelt magának. Építészettel természetesen nem lehet várost feltámasztani. Azaz, nem az építészetnek kell a feltámasztás aktusa első lépését megtennie. Budapest máig nem tudja, mit kezdjen magával. Illetve hát, vezetői nem tudják, mit kezdjenek vele. (Legfeljebb magukkal, Budapest politikai mezején.) Építészete nemcsak a kaotikus jogi környezetet és az engedélyezések förtelmes korrupciós viszonyait mutatja, de mindezeken túl, az így létrejövő silány, kusza, műveletlen építészettel fejezi ki a város szerepzavarát. Ma lenne valaki, lennének döntési jogkörrel felruházott emberek, akik tudnák, hogy az egyes részelemek, például a frissen épülő házak milyen rájuk testált feladattal kapnak helyet a város egészében, akkor elvárásokat, irányelveket lehetne megfogalmazni velük szemben. Ilyen átfogó vízió azonban nem létezik. Legfeljebb különféle kotlátozások vannak étvényben, melyek értelme a jövedelmező kiskapu léte és az ajánlott, kezdeményezett cselekvések helyett a bármiféle cselekvés azonnali, következetlen és logikátlan behatárolására szorítkozik. És hát léteznek olyanok is közöttünk, akik Budapest lakóinak kialakuló jő közérzetét a mai politikai döntéshozatali szisztéma fenntartásával óhajtják megteremteni. Ebben nem hiszek. A közjó szerintem nem olyan törvény fenntartásával érhető el, amely elsősorban az egyes pártok vazallusainak stallumhoz és jövedelemhez juttatását szolgálja. No, de fordítsunk egyet a dolgon. Legyen elég a keserves hörgésből, panaszkodásból. Hisz nincs kimerítőbb, mint szakadatlan a gondokat sorolni. Természetesen hát vannak pozitívumok is, ezt bárki tapasztalja, aki Budapest utcáin jár. És persze fárasztó szerep a kíméletlen odamondó; két éve már szinte csak ha dicsérhetek, akkor veszem kezembe a tollat. Szerencsére mind több okom van rá. Mégis sokszor találkozom olyanokkal, akik a hideg fejű mészárost szeretik látni az építészeti műbírálat gyakorlójában.