Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

A helyek éltetnek egy várost

vicces fordulatokat használni egy olyan ügyről szólva, amely egyre komorabb? Ki tudja, a Fészek művészklub megéri-e századik születésnapját. Lehet, hogy 2001-ben az épület már a kor szellemének megfelelően hamburgerszentély lesz, villódzó automatákkal telepakolt játékterem, esetleg súlyos függönyökkel titkosított menedzserklub. A falakról most mállik a tapéta, a szőnyegpadló foszlik, egykori beázások mintázzák a falakat, csoda-e, ha a művészek közül is egyre többen maradoznak el. Az épületet fel kellene újítani, ám nemcsak a pénz hiánya akadályozza ezt, hanem a klub tulajdonjogának rendezetlensége is. A Fészek - egyelőre - állami tulajdon, ezért vezetői külső tőke bevonásával meg sem kezdhetik a felújítást. Azt sem tudni, hogy mikor kapják vissza a művészek azt, ami az övék. S miközben az idő múlik, a helyiségek egyre szomorúbb látványt nyújtanak, szinte minden vezető kívülről fújja már a politika rájuk vonatkozó varázsmondatát: „Társadalmi szervezetek által használt ingatlanokjogi helyzetének rendezése." Erre várnak. Az érdeklődők előtt közismett tény, talán leírni is kár: az egykori leányárvaházban egymásra találó művészek klubját a Nemzeti Színház ifjú színésze, Zilahy Gyula keresztelte el FESZEK-nek a festők, építészek, szobrászok, zenészek, énekesek (mások arra esküsznek, hogy „és egyéb"), komédiások szavak kezdőbetűit összeillesztve. Az idők során aztán az elnevezés Fészekké nemesedett. A bohém lelkek nagyon is komolyan vették akkoriban a közös otthont, ők adták össze a megvásárlásához szükséges pénzt, ők formáirák saját képükre. Lett étterem, könyvtár, kártyaszoba, kaszinó, nagyterem, a legfelső emeleten saját szálloda működött, mi több: még saját borbélya is volt a klubnak! Jöttek a művészetpártoló nagytőkések adományai: hol pénz, hol egy kastély komplett berendezése. A szigorú felvételi szabályok szerint nem volt elég a két támogató klubtag ajánlása, hónapokig be kellett járni ide, hogy mindenki alaposan megismerje a leendő tagot. Legendás figurák, legendás asztaltársaságok. Bársony Rózsi, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Latinovits... Jani bácsi, a pincér, aki csak művészeket szolgált ki, félórákig beszélgetett az asztal mellett, ám sohasem tette a kezét az asztalra, alkarján mindig ott lógott a kifogástalanul tiszta hangerii, és időnként kikergette az új szakácsokat a konyhából, mert csak ő tudta pontosan, hogy melyik művész hogy szereti az ételt... A háborúban akna esett a házra, a működő kártyaterem pinkapénzéből hozták rendbe. Az 1949-es államosítás után odahelyezték a művészeti szövetségeket, s bár az első emeletet irodák foglalták el, azért pezsgett az élet. A Művelődé-