Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Házak, utcák, terek, boltok, lakótelepek

Kilenc óra körüljárhatott. A hálóterembe még beszűrődött a fény a folyosóról. (Tízkor villanyoltás.) Éva és Valéria beszélgettek, a mellettem fekvő nő rájuk szólt: aludna. - Minket meg az zavar, hogy kint van a p..ád, és azt vakarod, te köcsöghangzott a válasz. Az ágyakat műanyag huzattal vonták be, az embernek az volt az érzése, hogy menten beleragad, belefullad. Törülköző a fejem alá, a kabarommal takaróztam, de csak a derekamig ért. Fáztam és melegem volt, jéghideget izzadtam. Agyszomszédom-álmában - megállás nélkül vakaródzott, időnként fájdalmas, apró sikolyokat hallatott. Az alvó arcokat ismeretlen kín zilálta szét, egy roma nő hol fuldokolva köhögött, hol pedig horkolt elviselhetetlenül. Háromnegyed négy körül felkeltem, nem tudom hogyan, de ötig valahogy eltöltöttem az időt. Anikó a bejáratnál itta a kávét - mégiscsak bent aludt - Edit lila kockás pongyolájában ült vele szemben. -Amikor akarsz, elmehetsz, mondta. Leadtam a törülközőmet, elbúcsúztam. - Karikám, este várlak! - kiáltott utánam Edit. - Igen, este - válaszoltam, majd elindultam futva a Nyugati felé. 2000. december 27. Tyápay Katalin A mi hajléktalanunk Az este közeledtével rá-ránézek az órára. Udvariatlanul, többnyire mondat közepén tör rám a gondolat: ma ő ér haza előbb vagy én? Késő éjjel reszkető lábakkal, kezemben a kulcscsomóval rohanok a lifttől az ajtóig, egy mozdulat, s már benn is vagyok, aztán a hátamat nekitámasztom az ajtónak, huh!, most sikerült! S mert egy oldalpillantásra sem lassítottam, emlékezetemben kutatom: ott sötétdett-e az a megszokott rongykupac a lépcsőfordulóban? A mi hajléktalanunk. Jó hónapja tart ez így. Úgy kezdődött, hogy egy este hazajövet háziasszonyi megszokással nyúltam a nyitva hagyott lépcsőházi ajtó után s a félemeleten, szemmagasságban belebámultam egy szakállas arcba. A radiátor mellől, a padlóról félig felemelkedve nézett rám, majd látva, hogy nem jelentek rá veszélyt, visszaejtette a fejét. Azóta is két méterre az ajtónktól fekszik,