Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)
Házak, utcák, terek, boltok, lakótelepek
Nehéz megszokni, hogy városunk egy-egy negyedében lassanként idegenek leszünk. Ismeretlen feliratok, különös hangzású szavak, szokatlan gesztusok. Az egymáshoz szoktatás konfliktusokkal teli időszakát éljük. Sokfajta kínai ügyfél van. Akad közöttük szakács, gengszter, szerencsét próbáló legkisebb fiú, komoly üzletember és ügyes kereskedő. S mindemellett egészen mások, mint a magyarok, mondja bevezetőként dr. Ladányi Tamás ügyvéd, akit a kínai ügyek specialistájaként tartanak számon városszerte. Öt év alatt több tucat céget alapított, tartózkodási engedélyt kért és kapott Keletről jött ügyfelei számára. A kínai bevándorlás talán azzal a háromszáz munkással kezdődött, akik Győrött dolgoztak évekkel ezelőtt. A pionírok meg egyedül érkeztek, és az aluljárókban táskából árulták a pólót, a pizsamát és az olcsó cipőt. Kevesen tudtak közülük magyarul. A helyzet azóta alaposan megváltozott. Az újonnan érkezők jó része már „biztosra" jön, konténerben hozza az átüt és megfelelő tőkével tendelkezik. Nem kevesen beszélnek magyarul, de még többen angolul. A Magyarországra vezető út, ha nem is göröngy nélküli, de járható lett. Az első akadály a pekingi konzulátus, ahol, legalábbis Budapestről nézve, időnként megfejthetetlen szempontok szerint adnak vagy tagadnak meg vízumot. Ha valaki bejutott az országba, akkor a tartózkodási engedély és a cégalapítás a legfőbb cél. Ez utóbbi a könnyebb eset állítja Ladányi, hiszen a cég- és társasági jogban nincs náció szerinti megkülönböztetés, a szabályokjói körülírtak, átláthatók, az eljárás kiszámítható. A tartózkodási engedély már keményebb dió, folytatja az ügyvéd. Az 1994 májusában hatályba lépett új idegenrendészeti törvény ugyan megszüntette a kaotikus állapotokat, ám még mindig tág teret hagy a helyi ügyintézőknek. S ők élnek is ezzel. A törvényben megszabott iratok mellett kérnek bankszámlakivonatot, lakásbérleti szerződést, készpénzigazolást, családi „viszonytáblát" és számos „egynapos" iratot, aminek beszerzéséhez legalább tízórás sorban állás szükségelteik, ám az értelmét kétszer ennyi idő alatt is nehéz lenne kideríteni. A kínaiaknak ráadásul sok pénzükbe is kerül, hiszen minden utat a tolmáccsal kettesben kell bejárni. A kínai ügyfelek egyébként - ellentétben a magyarokkal - mosolygósak, örömmel üdvözlik ügyvédjüket, bárhol is akadjanak vele össze, és egy-egy sikeres ügylet után szívesen látják vacsorára, persze szigorúan üzletire. A privát életükbe azonban szinte lehetetlen belátni. Zárt kolóniákat szervező életformájukat megtartják, bárhová vetődjenek is. Az ügyvéd szerint szükségszerűen törvénytisztelők, hiszen ha megszegik a magyar szabályokat, akkor hazatoloncolják őket, és az esetek többsé-