Nagyvárosi szegénység – Amerikában - Budapesti Negyed 26-27. (1999. tél – 2000. tavasz)
MICHAEL B. KATZ A „kirekesztettek”
gő magatartásforma jellemez. Ez a réteg vette át az uralmat az egykori amerikai városi ipar helyén létrejött senkiföldjén. A kiváló elméleti szakember, James Q. Wilson szavai szerint: „vannak, akik szetint nem helyes a »kirekesztettek« szót használni, de ostobaság lenne úgy tenni, mintha ez a csoport nem létezne, és nem jelentene fenyegetést mindnyájunkra. Azért nevezik »kirekesztetteknek« a csoportot, és azért aggaszt bennünket a léte, mert tagjainak rossz a jelleme: fosztogatnak az utcán, kábítószert fogyasztanak, elhagyják a gyerekeiket és megvetik az iskolát." Sok kutató kérdőjelezte meg a „kirekesztettek"-koncepció helyességét, jómagam is erős bírálói közé tartozom. A történész számára az első kérdés azonban nem az, hogy a „kirekesztettek" fogalom jól ragadja-e meg a belső városrészekben tapasztalható jelenséget, hanem az, hogy a fenti koncepció miért vált ilyen elfogadottá. Mi a magyarázata annak, hogy a belső városrészek lakosságának leírását célzó beszámolókban a szakírók mind a mai napig lelkesen — és gyakran gondolkodás nélkül — használják a „kirekesztettek" szót? Az egyik talán az, hogy a „kirekesztettek" valójában nem szociológiai terminus, hanem egy kényelmes metafora, amelyet a belső városrészek válságáról szóló kommentárokban használnak. Az „kirekesztettek" szó mint metafora egyszerre három, széles körben elterjedt felfogás ötvözete: a jelenség újszerűségének, összetettségének és veszélyességének koncepcióit egyesíti. Vagyis, a belső városrészekben tapasztalható mai körülmények korábban ismeretlenek voltak, kialakulásukat nem lehet egyetlen tényezőre visszavezetni, és valamennyiünkre nézve fenyegetést jelentenek. A „kirekesztettek" a társadalmi átalakulások metaforája, amelyet belső városrészek válságáról folyó vitákban — minthogy sok ember osztozik a fent vázolt nézetekben — idiómaként is használnak. „Miért olyan nehéz a szegény városnegyedeket, az iskolákat és a közintézményeket az osztályok keveredésének színterévé formálni?" — kérdezi Mickey Kaus széles körben vitatott „The End of Equcüity" (Az egyenlőség vége) című könyvében. „Ennek vannak speciálisan egy intézményre jellemző okai... de van egy, amely valamennyire vonatkozik: a »getto szegényeitől«, a kirekesztettektől való félelem." A „kirekesztettek" kérdését tárgyalva Kaus azt állítja, hogy „a probléma, amelyről beszélünk, jórészt fekete (és jórészt urbánus) gettóink kultúrája... Ez jelenti a legnagyobb fenyegetést a társadalom és a társadalmi egyenlőség elve szempontjából." 5 4 James Q. Wilson: Redefining Equality. The Liberalism of Mickey Kaus. In: Public Interest, 1992. ősz, 109. sz., 101-108 old., idézet: 103. old. s Mickey Kaus: The End og Equality. New York, Basic Books, 1992.103, 104. old.
