Nagyvárosi szegénység – Amerikában - Budapesti Negyed 26-27. (1999. tél – 2000. tavasz)

MIKE DAVIS Los Angeles az erődváros: A városi tér militarizációja

Aljas Utcák A város szegények elleni stratégiai felfegyverzése különösen az utca szintjén nyilvánvaló. A „városi mikroterek szociális életéről" szóló híres tanulmányában William Wiyte rámutatott, hogy a városi környezet minősége elsősorban azzal mérhető, van-e elegendő és kényelmes hely, ahová a járókelők leülhetnek. Ez a gondolat a Bunker Hill-i vállalati környék és a szomszédos „városi községek" tervezőiben értő közönségre talált. A fehérgalléros munkásság belvárosba települését támogató városi politika több tízmillió dollárt fordított az adóból atra, hogy a favorizált területeken vonzó és „nyugalmas" környezetet alakítson ki. A tervezők fényűző előkertek sorát, szökőkutakat, köztéri szobrokat, egzotikus dísznövényeket álmodtak a Bunker Hill és a South Park közé a tíz tömb hosszú sétálóutcára. A brosúrák a belváros „lakhatóságát" a California Plaza és a Grand Hope Park kertes teraszain capuccinót kortyolgató, ingyenes jazzkoncerten szórakozó gazdag turisták és irodai dolgozók idealizált ábrázolásaival illusztrálják. Ezzel szöges ellentétben, pár tömbbel arrébb, a város fáradharatlanul küzd, hogy az utcát a hajléktalanok és szegények számára a lehető legelviselhetetlenebbé tegye. Az utcán élő embetek folyamatos jelenléte a Bunker Hill és a Civic Center peremén bepiszkítja a márkás belvárosi élet arculatát, és tönkreteszi a városi „reneszánsz" fáradságosan felépített illúzióját. A városháza mindezért csendes háborúval áll bosszút. Bár a város vezetői időről-időre elővezetnek a szegények tömeges eltüntetésére vonatkozó elképzeléseket (egyesek a sivatag szélére, egy szegényfarmra deportálnák vagy a hegyekben táborokba zárnák, mások a kikötő gazdátlan kompjaira internálnák őket), az efféle „végső megoldásokat" mindig meghiúsította a képviselők félelme, hogy a hajléktalanok az ő körzetükbe kerülnének. Ehelyett a város (tudatosan élve a hidegháborús szóhasználattal) a hajléktalanok „visszaszorítását" szorgalmazta a Fifth Street mentén, egészen a Skid Row-ig — a városrészt módszeresen szabadtéri szegényházzá alakítva át. Ez a „visszaszorító stratégia" azonban az ellentmondások ördögi körét szülte. A hivatalos politika azzal, hogy elkeseredett és elesett emberek tömegét egy ilyen kis helyen zsúfolta össze, és megtagadta tőlük a rendes lakhatást, a Skid Row-t valószínűleg a világ legveszélyesebb tíz háztömbjévé változtatta át. A Skid Row-n minden éjszaka péntek tizenharmadika; nem meglepő tehát, hogy sok hajléktalan éjszakára minden áron megpróbál elszökni a területről, biztonságosabb búvóhely után keresgélve a belváros más részein. A város válaszul szorosabbra húzza a hurkot, gyakoribb rendőri zaklatással és ötletes, formatervezett visszatartó eszközökkel.