Nagyvárosi szegénység – Amerikában - Budapesti Negyed 26-27. (1999. tél – 2000. tavasz)

MIKE DAVIS Los Angeles az erődváros: A városi tér militarizációja

bekötve. Ezzel ellentétben a jómódú Westside — gyakran közpénzből — oktatási és kulturális médiumok sűrű hálózatához csatlakozott. Ennek a polarizációnak bármely formája, legyen az építészeti vagy elektronikus, a városi liberalizmus hanyatlását jelzi, annak a végét, amit Amerikában a nyilvános tér olmsteadi elgondolásának nevezhetnénk. Frederic Law Olmstead, a Central Park atyja a nyitott kerteket, parkokat afféle társadalmi szelepként képzelte el, amelyek hétköznapi (polgári) időtöltésekben és szórakozásokban elegyítik a különböző osztályokat és etnikumokat: „Aki alaposan megfigyelte az oda látogató emberek viselkedését — írja —, nem kételkedhet abban, hogy a Central Park határozottan békítő és nemesítő hatást gyakorol a város legszerencsétlenebb és legtörvénytelenebb rétegeire — olyan hatást, amely elősegíti az udvariasságot, a megfontoltságot és a tartózkodást." Ez a közteret az osztályharc csillapítószereként elképzelő reformista ideál mára már olyan elavult, mint a roosevelti csodaszerek, a teljes foglalkoztatás és a gazdasági szükségtörvény. Az osztályok elegyedését tekintve a mai városi Amerika jobban hasonlít a viktoriánus Angliára, mint Walt Whitman vagy Fiorello La Guardia New Yorkjára. Los Angelesben — a szabadstrandok, fényűző parkok és sétálóutak egykori paradicsomában — a valódi demokratikus tér gyakorlatilag kihalt. Az elit westside-i szórakoztatócentrumai a harmadik világbeli szolgáltató proletariátus elzárt és egyre nyomasztóbb gettóira és barrióira épültek. Egy városban, ahol több millió munkaszerető bevándorló él (ahol a spanyol keresztnevű gyerekek az iskoláskorú lakosság kétharmadát teszik ki), a nyílt szórakozóhelyek rohamtempóban tűnnek el, a könyvtárakat és a játszótereket bezárják, a parkok gazdátlanná válnak, az utcák egyre sivárabbak és veszélyesebbek lesznek. Ahogy más amerikai városokban, a helyi államigazgatás itt is zászlajára tűzte a biztonsági offenzívát és a középosztály által követelt fokozottabb térbeli és társadalmi elkülönülést. Az adókat, amelyeket azelőtt a hagyományos közterek és szabadidőlétesímények fenntartására fordítottak, most nagy területrendezési projektekbe irányították át. A befolyásolható városvezetés — ami Los Angeles esetében sajátos módon egy liberális multikulturális koalíció — együttműködött a közterek privatizációjában és az új, némi jóindulattal „városi községeknek" nevezett zárt enklávék kialakításában. A magasztos szóhasználat, amellyel Los Angelest jellemzik (városi reneszánsz, a jövő városa stb.), csupán sikeres elkendőzése az óvárosok elembertelenedésének és a merev faji és társadalmi elkülönülést mutató építészeti környezetnek. A város formái híven idomulnak az elnyomó funkciókhoz. Los Angeles, az elsők közt, mint mindig, különösen nyomasztó irányba tart: a várostervezés és a rendőrállam egyre szorosabb összefonódása felé.