Nagyvárosi szegénység – Amerikában - Budapesti Negyed 26-27. (1999. tél – 2000. tavasz)

JAMES H.JOHNSON JR.-WALTER C. FARRELL JR. Újra tűz van

A szegényeknek egyénileg, a helyi közösségben, a civil szerveződéseken és a vallásos intézményeken keresztül felelősségük a pozitív értékek és életfelfogások képviselete. Egyedül azonban ezt nem tudják megcsinálni. Nem ők tehetők felelőssé a tömeges gyárbezárásokért, a tőkekivonásért, azért, hogy a munkahelyeket a városokból áttelepítették a harmadik világba. A felelősség és a hatalom egyenlő kell hogy legyen, a faji és osztálybeli különbségektől függetlenül, ha a szegénység problémáját meg akarjuk oldani. A kormánynak forrásokar kell biztosítania a szegények számára készült programokhoz, a szegényeknek meg kell engedni, hogy teszt vegyenek a javukat szolgáló programok megtervezésében, és a társadalomnak minden szinten személyes felelősséget kell vállalnia és el kell köteleznie magát a faji és nemi egyenlőség mellett. Hogy hatékonyan kezelhessük a szegénységet, véleményünk szerint elengedhetetlen, hogy az alábbi strarégiát kövessük. Mindenekelőtt és elsősorban mindannyiunknak el kell fogadni azt, hogy a szegénység és egyenlőtlenség árt az üzletnek. Ahogyan a Business Week magazin is kifejtette: az a törvénykezés, amely nem hagyja kifejlődni a potenciális humán tőkét és nem kezeli megfelelően a létező faji és nemi egyenlőtlenségekből következő problémákat, egyre inkább vissza fog esni a globális piac rendkívül erős versenyében. Az ország halmozottan szegény helyi tátsadalmainak gazdasági és szociolkultutális felemelésére tett lépések tehát bizonyos értelemben a felvilágosult önérdeken alapulhatnak: jót tesznek az üzletnek. Másodszor, amikor a koncentrált és tartós szegénység problémáival foglalkozunk, nem szabad a gazdasági fejlődés minden magját a kisvállalkozók cserepeibe ültetnünk, amely ma nagyon divatosnak tűnik a gazdaságfejlesztési stratégiák között. A kisvállalkozás önmagában nem éleszti fel a tartósan szegény közösségeket, és nem csökkenti a gazdasági távolságot a vagyonosak és a nincstelenek között. A gazdasági fejlesztés elsődleges súlypontja, úgy gondoljuk, a makrogazdaság kell hogy legyen; inkább nagy munkáltatók kellenek, mint kisvállalkozói kezdeményezések. Ilyen biztos pontok nélkül, vagy biztos pontok csoportjai nélkül, a kereskedelmi és szolgáltató üzletek, amelyek látszólag uralják a tartósan szegény közösségek városképét, bizonyosan marginális vállalkozások maradnak. Megfelelő számú biztos és jól fizető munkahely esetén az ilyen üzletek sokkal inkább virágoznak, mert a munkásoknak elegendő jövedelmük lesz ahhoz, hogy alapvető és nem alapvető árukat és szolgáltatásokat is megvásároljanak. Az RLA kezdeményezése ebben az értelemben jó úton járt. Harmadszor, a munkások toborzása és betanítása közvetlenül az adott munkalehetőséghez kell hogy kapcsolódjon, ami ugyanolyan fontos, mint a