Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)
MŰVEKRE VÁRVA - SÁRMÁNY ILONA Ecset által homályosan — Fővárosok és festőik
megmentéséért, és bár ez nem sikerült neki, mégis felrázta a város haladó közvéleményét. Ennek a kampánynak a hatására szerveződött meg a város műemlékvédőinek polgári egyesülete, akik ettől fogva minden régi házért harcoltak a modernizálok túlkapásaival szemben. A festőnő, a hangulati szimbolizmus jelentős kismestere ekkor, negyvenéves korában tanulta meg a rézkarc technikáját, hogy megörökíthesse vele a lebontásra ítélt festői sikátorok sajátos hangulatát. 1899-től fogva több grafikai sorozatot készített a régi utcákról, terekről, és nagyszerűen ragadta meg a fekete-fehér lapokon a zegzugos, ódon utcák titokzatos atmoszféráját, fojtogató szomorúságát. Prága leglíraibb festő-poétája, aki a topográfiáikig hű utcarészleteket melankolikus gyöngédségű álomképekké szublimálta, és megalkotta a szimbolista Prága elégiáját, Jakub Schikaneder (1855-1924) volt, a Varázsfuvola szövegírójának dédu33 no kaja. Vásznai a kilencvenes évek végétől — híven a hangulati szimbolizmus irányzatához — egy-egy színakkord megannyi variációjára épülő borongós látképek. A régi utcákon, apró tereken fázós téli estéken narancs-meleg fény szüremlik ki a házak ablakából a kinti kék hidegbe, ahol csak egy-egy gázlámpa sápadt fénye világítja meg a hazafelé siető, magányos járókelőket. Andersen meséinek lefojtott, szívszorító szomorúsága árad ezekből a képekből; 32. Makreta Novákova: Zdenka Braunerova. Katalógus. Rostoky, 1983. 33. J. Kotalik: Jakub Schikaneder 1855-1924. Katalógus. Prága, 1977. tél, csönd, és valamiképp az élet menthetetlen múlása a történelmi házak tövén. Schikaneder egyik legszuggesztívebb vászna az 1905-10 között született Alkony a prágai várban. A várfal rámpájánál a nézőnek háttal álló, nagykendőbe burkolt nőfigura áll lehorgasztott fővel. Gondolataiba merülve néz a ködös városra. A topográfiai szempontból pontosan megragadott várrészlet egy lélekállapot megtestesítőjévé válik. A kompozíció rafinált egyensúlya nagyvonalú egyszerűséggé szelídül a mindent átlényegítő tompa színharmónia által, mely — akárcsak a hideg, télutói köd — puhán telepszik rá a látvány minden részletére. Ez a köd megüli a várost és a lelket; csak a Szent Miklós templom kupoláját, tornyát látni a sötét sziluettként az égre magasodó barokk kőszent ellenpontjaként. Az estébe hajló, vöröslő égre és ködtengerre néző asszony magányos alakjától még a kőszent is elfordulni látszik: a kép lebilincselő erővel árasztja a szomorúság, az elhagyatottság hangulatát. Nem annyira Kafka, mint inkább Neruda világa ez. Novelláinak elgyötört, reményvesztett kisemberei éltek ennyire hangtalan magányban, az ő kisegzisztenciái, Malá Strana-beli kispolgárai tengették életüket ilyen fájó megadással a festőién szép város sötét sikátoraiban, a hallgatag paloták közt, a megfeketedett barokk pompa árnyékában. 34 A festőién szép, de az egyéni nyomorúsággal szemben közönyös város, az emberi boldogtalanság rideg színhelye visszatérő 34. Jan Neruda (1834-1891), cseh realista író, akinek novellái lebilincselő, költői realizmussal jelenítik meg a Malá Strana kisembereinek kilátástalan életét.
