Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MŰVEKRE VÁRVA - SÁRMÁNY ILONA Ecset által homályosan — Fővárosok és festőik

lüktet a biedermeier Bécs sürgő-forgó élete. Hevesi Lajos, a „bécsi-magyar" kritikus — aki nemcsak a bécsi szecesszió, de a hetvenes és nyolcvanas évek historizmusának is avatott tollú krónikása volt — írta meg az első monográfiát barátjáról. Ebben olvasható, hogy Alt, aki rajongva szerette a szülővárosát, élete vége felé — amikor már kiépült a Ringstrasse, és Bécs modern világváros lett — azt mondta, hogy Bécs az ő számára mégiscsak akkor volt a legszebb, amikor még csak négyszázezer lakosa volt (azaz az 1850-es évek legelején). Hevesi mintegy magyarázatként hozzátette, hogy az volt az a korszak, amikor még egymásba játszott a születő nagyváros vidám bája és az eltűnőben lévő kisváros érzelemteli világa, a zegzugos görbe utcák és a szabálytalan terecskék Bécsc. A romantikus, szabálytalan festőiség varázsa volt Alt számára a legkedvesebb; éppen úgy tudott rajongani egy egyszerű bécsi barokk lakóház málló vakolatú homlokzatáért, mint Velence színes csipkés márvány palazzóiért. Természetesen — Hevesi szavával élve-—a „Schulrenaissance" (az iskolásreneszánsz) kevésbé kínálta fel magát a festői szabálytalanságokat kereső ecsetnek, és a „modern reneszánsz stílusban" (ncoreneszánszban) megszabályozott 11. Hevesi Lajos (1847-1910), művészeti kritikus, feuilletoniste, útirajz-író és novellista. 1867-től a Pester LloyéíA dolgozott, 1875-ben áttelepült Bécsbe, és haláláig a Fremdenblatt kulturális rovatát vezette. Magyarul írott ifjúsági könyve, a Jelky András kolondjai (1872) igen népszerű volt. 1875-től kezdve szinte kizárólag németül publikált. 12. Hevesi, ld. mű, 68. old. 13. Az útirajzok és albumok kiadói mellett Rudolf Alt legfontosabb megrendelői a negyvenes és hetvenes évek között az osztrák Bécs, például a Kartnerstrasse, a nyolcvanas években kemény feladatot jelentett a festőnek, ha élővé, frissé akarta tenni a szabályos, geometrikus és nyílegyenesen futó utca képét. Altnak ez is sikerült. Az árnyékok játékával, a járókelők, kocsik véletlenszerű csoportosításával annyi érdekes, spontán részletet visz bele a képbe, annyi friss színfoltot, hogy alig lehet betelni a gazdag látvánnyal. Alt, bár igen sok lapot 13 megrendelésre festett (a Császárváros kifinomult művészi ízlésének dicséretére vált, hogy alig győzte a megrendeléseket), öregkorára szívesen választotta ki maga a megörökítendő motívumokat. Véletlenül megmaradt egy kortárs fénykép, amely munka közben kapta lencsevégre a „pleinair" jegyében, a járdán, egy széken ülő öreg mestert. Ha összevetjük a fényképen látható és ma is épen meglévő utcarészletet a róla készült akvarellel, megdöbbenünk, hogy mennyivel élettelibb, gazdagabb, szebb és igazabb az akvarell, mint a fénykép. Nemcsak azért, mert színes, hanem mert a mester összesűríti rajta a futó fényhatásokat, a színek vibrálását, élettel, formamozgással telíti az öreg házak falait. Belefesti a képbe a mindennapi élet megannyi mozzanatát, melyet rajzolás közben látott, de amelyek nem egyszerre, hanem időben egymás után történtek az utcán az arisztokrácia soraiból kerültek ki. Egyik specialitása az enteriőrök festése volt: rengeteg kastély- és palotabelsőt festett, részben az udvar, részben a főnemesség számára. (Lichnowsky gróf, Buquoy gróf, Schwarzenberg herceg, Lichtenstein Alfred herceg, Sofia Eőhercegnő stb.) A hetvenes évektől kezdve a nagypolgárság megrendelései válnak fontosabbá, akik előszeretettel kezdik Alt akvarelljeit gyűjteni, bármi légyen is g lapok témája (pl. Ludwig Lobmayer, Julius Herz von Hertenried, Nikolaus Dumba.)