Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - A Fővárosi Közmunkák Tanácsa és Budapest, a nemzeti és regionális főváros

vissza az építészeti részre. Itt a Bécs és Budapest közti különbségről és versenyről is szó volt, és már többen említették, hogy míg Bécset és más nagyvárosokat császári vagy királyi kegy hozott létre, és óriási adományok tették naggyá ezeket a városokat— Bécs Ringje, tudjuk, úgy keletkezett, hogy Ferenc József átadta a Bécs körüli katonai gyakorlótereket városépítés céljára —, addig Budapestet a polgárság építette. Budapestnek ezért egészen más a léptéke, mint Bécsé. Ezért nincsenek olyan nagy reprezentatív barokk terek Budapesten, mint Bécsben. De szeretnék emlékeztetni Granasztói Pali kitűnő könyveire, aki a budapesti utcáknak, tereknek, a belvárosi utcáknak, az Andrássy útnak, a budapesti Nagykörútnak éppen az emberi léptékét méltatja. Ez nem kíván összehasonlítás lenni Béccsel, hogy melyik az értékesebb, melyik kevésbé az, annál is inkább, mert Budapestet a maga léptékével, arányaival lehet szeretni. De szeretnék most rátérni a Közmunkatanács működésének arra a részérc, amelyik azt hiszem, még ma is példaként szolgálhatna: a Közmunkatanács anyagi eszközeinek megszervezésére. Ez tette lehetővé azt, hogy minden császári adomány nélkül ilyen nagyszabású létesítményeket hozhasson létre Budapest, mint a Duna-hidak, a Duna szabályozása, a hatalmas középületek sora, az Andrássy út stb. A Közmunkatanács működésének legfontosabb bázisa az ún. „Fővárosi Pénzalap" volt; ez egy sorsolásos kölcsön alapján keletkezett, és egyéb, rendkívül érdekes bevételi forrásai is voltak. A Margitsziget akkor a Közmunkatanács tulajdonában állt, és a margitszigeti belépőjegyek bevétele a Fővárosi Pénzalapot illette. A másik bevételi forrást a fővárossal kötött ún. „terjedékegyezmény" jelentette. Az 1868. évi kisajátítási törvény alapján nemcsak utak céljára, de városépítési, szépítési célokra is lehetett telkeket kisajátíttatni. A rendelet szerint a kisajátított telekrészért, ha az a telek területének egy bizonyos százalékát nem haladta meg, nem fizetett a Közmunkatanács vagy a főváros, hiszen a rendezés által értékesebb lett a telek. Ellenben ha a rendezés, az utak építése folytán a telkek megnagyobbodtak, ún. „terjedékek" keletkeztek, akkor azért fizetni kellett. Az útépítések és más akciók során megnagyobbodott telkek terjedékéért fizetett pénz a Fővárosi Pénzalapot illette. És a harmadik, szerintem legfontosabb bevételi forrás a nagyarányú, nagyszabású telekpolitika volt. Gondoljunk például az Andrássy útra. Az Andrássy utat úgy valósította meg a Közmunkatanács, hogy kisajátította azokat a telkeket, amelyek helyén az Andrássy út létesült, az ott álló kis házakat az akkori forgalmi áron megvette a tulajdonosoktól, és lebontatta őket. Amikor elkészült az Andrássy út terve, a telkek értékesebbek lettek, s a Közmunkatanács természetesen az értékesebb áron tudta eladni a telkeket azoknak, akik építésre hajlandók voltak. S nemcsak az Andrássy út esetében, hanem