Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - A Fővárosi Közmunkák Tanácsa és Budapest, a nemzeti és regionális főváros

'lamas Pál: Szeretnék én is a két történész-bevezetőhöz csatlakozni, és én is három pontot említenék. Az első pont, hogy Budapest olyan különleges város — én egyetlen ehhez hasonló várost ismerek, Chicagót —, amely szinte a semmiből lett. A modern európai történelem szempontjából ez csak egy érdektelen vidéki agglomerációs központ, félbalkáni állapotok között. És ebből a helyzetből indul el egy hihetetlen gazdasági fejlődés, elsősorban az agrárszférában és a hozzá kapcsolódó iparban. Ami itt lezajlott, az teljesen egyenrangú az amerikai középnyugat feljövetelével: létrejön egy olyan dinamikus gazdasági övezet, amely addig nem volt része a világgazdaságnak, bekapcsolódik a világba, sőt, egy modern várost is rögtön megteremt. Számomra az az igazán érdekes probléma, hogy 1910-ben van két város, Budapest és Chicago, nagyon hasonlóak, még az újpatrícius polgárságuk kulturális mintái szempontjából is, aztán az egyiknél — Budapestnél — fölrobban az a térség, gazdaságilag is. Ennek következtében — a vita kedvéért azt mondanám — visszacsúszik a peremre, tehát elveszti, máig tartóan, azt a szerepét, melynek révén bekerült a világgazdaságba, a félperemnél jóval beljebb. Mi tehát most itt tulajdonképpen egy olyan kivételes történelmi pillanatnak a nagyszerű lenyomatát látjuk magunk körül, amilyenre ebben a régióba se előtte, se utána nem volt példa. A második pont, amiről én is beszélni szeretnék, hogy ez a város a Kárpátmedence fővárosa volt, vagy szeretett volna lenni. Ez nem egy kilenc és félmilliós kis kelet-európai ország fővárosának készült, ezt valamennyien tudjuk. Budapest sok etnikumú város volt, éppen abban volt az ereje, hogy a környék, a régió legkülönfélébb nemzetiségeit, etnikumait, vallásait, hagyományait képviselte. És itt fölmerül megint egy érdekes probléma, amely összefügg azzal, amiről az előzőekben beszéltem, és ami általános kelet-európai probléma: hogy Kelet-Európában fölépülnek városok, ami persze nem a 19. századdal kezdődik, és utána azok, akik a városokat építik — legalábbis etnikai jelenlétük szempontjából — eltűnnek ezekből a városokból. Eltűnnek a szászok a Felvidékről, most már Erdélyből is, vagy legalábbis visszaszorulnak, eltűnik a németség és a szerbség Budáról és Pestről, legalábbis gazdasági-társadalmi-kulturális súlyához képest, és eltűnik a régióból a zsidóság. Tulajdonképpen csak azok a díszletek maradnak meg, amelyeket ezek a kultúrák, etnikumok maguknak és persze a következő nemzedékeknek felépítettek. És itt jön egy újabb érdekes kérdés, hogy ezek az új nemzedékek, amelyek ráadásul sokszor más kulturális hagyományokból jönnek és más ethoszt is képviselnek, hogyan veszik át ezeket a városokat, mit csinálnak velük. Budapest számomra azért nagyon érdekes, mert kivételesen jó példa arra, hogy tulajdonképpen azok a generációk, amelyek ezt a gründoló, sok etnikumú generációt fölváltot-