Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - GYÁNI GÁBOR Egy budapesti polgárcsalád 470 napja

beszámoló második témáját. Amit nemcsak azért nem idézek részletesen, mert egyszerű felsorolásból áll, hanem azért sem, mert a beszámoló csak részben nyugszik Csorbáék közvetlen tapasztalatain. Erre utalnak az ilyen árulkodó bejegyzések, mint: „Mi, előre sietve egy mellékúton, a Kerepesi úton ismét láttuk a menet egy részét''; és főként a következő bejegyzés: „mivel Eszter különösen megfázott, siettünk Balázsyékhoz felmelegedni. Amint megtudtuk, a temetési gyászpompa 3 óra tájban végződött" (328 — az én kiemeléseim). Deák barokkos pompával koreografált temetése és azok a dísztemetések, melyek a dualizmus későbbi évtizedeiben követték, úgy hatottak a ceremóniák szemlélőire, mint egy-egy különlegesen nagyszabású nyilvános színházi előadás, sőt, a városon kifejezetten karneváli atmoszféra lett úrrá ezekben az órákban. „A mamáékhoz átmenve, összegzik Csorbáék a nap élményeit, részleteket beszéltünk a soha nem látott nagyszerű, pompás temetési szertartásról, főleg a menet gazdag látványosságáról. Átfázva, elfáradva testben és a behatások nagymérvűségc miatt lélekben is — jólesett lefeküdnünk" (329 — az én kiemeléseim). Nem tekintve a családon, a szűkebb ismeretségi körön belüli haláleseteket követő, merőben más jellegű temetéseket, a Csorba család még egy dísztemetésen vett részt azokban az években, amelyekről a napló tudósít. 1876. augusztus l-jén egy a Táncsics családdal feltehetően közelebbi kapcsolatban állt tudós akadémikus dísztemetéséről van szó. Az erről szóló naplóbejegyzés újfent megerősíti azt a képet, melyet az ilyen „események" fogadtatásáról a Deák-temetés kapcsán igyekeztünk festeni. Mint a naplóban olvashatjuk, „elmentünk a Kerepesi útra, hol Székács gyászkíséretéhez csatlakozánk; roppant sokan voltak, a temetés igen nagyszerű volt. Gyalog mentünk ki a temetőbe, hol közel jutottunk a sírhoz; a remek gyászbeszédek után széjjeltéptek egy-két koszorút, s abból nekünk is jutott egy csomó" (372-373 — az én kiemeléseim). Olyan ez, mintha egy színházi estéről szóló beszámolót olvasnánk. A város színpadként használt nyilvános terében „előadott" látványosságok további külön osztályába sorolhatók a közösségeket reprezentáló rituálék. Ezek sorából elsőként említhetjük a középkori városi hagyományokból fennmaradt nyilvános szakmai-korporatív karneváli ceremóniákat, amelyek rendszerint egy-egy védő- és oltalmazó szent tiszteletével függnek össze. Csorbáéknak, a napló tükrében, egyetlen ilyen, foglalkozást reprezentáló rituálé — igaz, két alkalommal ismétlődő — megtapasztalására mutatkozott igénye, legalábbis erről maradt fenn bejegyzés. Ez pedig a halászok, a hajósok Nepomuki Szent János tiszteletére rendezett látványos ünnepe, amely Duna-parti lampionos és ágyúlövésekkel kísért felvonulásban csúcsosodott ki. 1873. május 15-éről szól az alábbi bejegyzés: „vacsora után bementünk a Nepomuk tiszteletére rendezni hitt víziünnepély megszemlélésére", ami azonban, nagy sajnálatukra, elmaradt (33). Két évvel később sem járt a házaspár sokkal szerencsésebben. „Kimentünk a Duna-partra, hogy bámulhassuk a hajósok által Szt. János tiszteletére rendezendő tű-