Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - GYÁNI GÁBOR Egy budapesti polgárcsalád 470 napja

ház, azazhogy nagyszerű, pompás 4 palota az 8 szöget képezve...". Az új, a nagyvárosi küllemű Budapesttel teljes egészében azonosuló, a maga identitását ehhez kötő budapesti polgár városképéről kifejezően árulkodik a beszámoló e részét lezáró kijelentés: „Oh mily fenséges szép lesz 5-6 év múlva ez a Budapest" (172). A „pompás ház", a „remek épület", a „gyönyörű paloták" sugallta lelkesültség s városapológia akkor érzékelhető a maga valódi jelentőségében, ha szembeállítjuk vele a ("sorba házaspárnak ugyanezen a sétán szerzett élményeit a város számukra kulturálisan marginalizált mikrovilágainak egyikéről, a terézvárosi zsidónegycdről. Az Oktogonról „kimentünk a Hermina (a mai Opera helyén volt — Gy. G.) térre, a zsidófészekbe. Jaj! mennyi zsidó volt ott. Átmenvén e téren, egy utcában Duna fürdőt láttuk meg. Csinos helyiség, de kár, hogy ott van, ahol van..., mendegéltünk a 3 dob (a mai Dob — Gy. G.) utcában, hol egy igen szép hotel épült; nem tudom ugyan, ki fog oda szállani, hacsak a zsidók nem. E hotel mellett mindjárt egy más 3 emeletes gyönyörű épület van. Kár ebbe a ronda kis utcába" (172-173). Ez a szociálisan számukra teljesen idegen, etnikai mássága folytán domesztikálhatatlan szubkultúra és városi környezet nem könnyen egyeztethető össze a Csorbáék által imagináriusan konstruált Budapesttel. A köztük mélyülő szakadékot mi sem mutatja jobban, mint a kettő helyenkénti keveredése miatti megrökönyödésük, az a fölötti bosszankodás, hogy a kulturálisan marginalizált belső-terézvárosi utcákban is meg-megjelenik valami az igazi Budapestből; valami, aminek máshol lenne a helye. A szubjektív elfogultság, amely közvetlenül a város mentális térképéből fakad, egy az előbbitől merőben elütő példán is szemléltethető. Ha a marginalizált szféra csak mintegy értékén alul kap elismerést az első tapasztalat eredményeképpen, az ismert és sajátnak tekintett városi tér, amilyen a lakóhely és szűkebb környezete, a kelleténél kedvezőbb megítélésben részesülhet. A terézvárosi zsidónegyednél aligha „reprezentatívabb", semmivel sem nagy városiasabb küllemű Józsefváros egyik, lakásukhoz közeli utcájáról, a mai Leonardo utcáról szólva írják: „Megnéztük a privilegiálttá lett Óriás utcát is, mely olyan volt, mint a rongyokba burkolt, de szép testű leányka, mielőtt valamely főúr maitresse-évé vált" (158). Az épületek, tárgyi objektumok mellett a város nyilvános terében zajló „események", a Budapest utcai színpadán előadott nyilvános „színjátékok" legalább annyira magukra vonják a nagyvárosi ember figyelmét, mint amennyire fontos szerepet töltenek be a város tapasztalati átélésében. Ezeket az „eseményeket" többféle csoportba sorolhatjuk. Egyik csoportjukat a városra kivált jellemző természeti csapások alkotják, nevezetesen a tűzvész és az árvíz. Mind a kettő mély nyomokat hagy a városok lakóiban, olyan kollektív élményt szolgáltatva ezzel számukra, amely egyszerre hat fenyegetésként és a hétköznapok unalmát száműző izgalomként. A tűz ambivalens hatása, hogy miközben folytonos fenyegetést jelent a fizikai létre, látványként is élvezetet nyújt, könnyen dokumentálható a napló révén. Csorbáék