Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - GYÁNI GÁBOR Egy budapesti polgárcsalád 470 napja

szince sohasem mulasztják el, hogy regisztrálják, sőt közvetlenül meg is tapasztalják a tűzeseteket. Ha nem áll módjukban közelről megszemlélni a tüzet, akkor előbb vagy utóbb szerét ejtik, hogy legalább azt lássák, amit elpusztított. „Eszterrel a Ferencvárost átsétálva a Duna-partra mentünk. Megnéztük a leégett Kartonfonodát is" (148). Vagy „elindulánk, a Sörfőző utcán át az Üllői útra siettünk, hol lóvonatú kocsira ültünk. Ezen mentünk az államvaspályáig. Itt leszállva az Újvilág mellett mentünk ki a Duna-partra. Itt láttuk a leégett Haggcnmacher-féle gőzmalmot" (175). Az élményt maradéktalanul mégiscsak a tűz látványa, annak átélése biztosítja, mely ambivalens érzelmeket vált ki a kortársakból: egyszerre kelt félelmet és szolgál esztétikai élvezettel. Például: „egyszer csak kihív a mama, hogy nézzem meg a tüzet, hívtam Gézát is, ki végre ki is jött, majd szabad szemmel majd távcsőn néztük, valószínűleg erdőégés volt" (147). Igen tanulságos a következő bejegyzés. „Egyszer csak bejő a Gyula, hogy menjünk ki, tűzijátékot (sic!) látunk. Szaladunk ki. Hát nem messzire onnét a Józsefvárosban akkor gyulladt ki egy ház. Még nem is kongattak. Borzasztóan szép látvány volt, amint a kitörő sűrű füstfelhő csalta maga után az óriási lángoszlopokat... Jó sokáig néztük e borzadályos jelenetet a magasból" (169-170 — az én kiemelésem). Néhány hónappal később esik újra szó egy józsefvárosi tűzről, s arról, hogy Táncsics és Csorbáék hanyat-homlok siettek haza a saját házuk 12. Szabó Péter: A végtisztesség. A főúri gyászszertartás mint látvány. Bp., 1989. veszélyeztetettsége miatt (201-202). Egy héttel ezt követően azonban már csak a puszta kíváncsiság hajtja őket a tűz közelébe. „Mamáéktól eljőve tüzet kiabáltak. Brr! Égett a Gyufa gyár körül. Miután tőlünk nem volt messzire, tehát hazasiettem... Elmentem a tűzhöz" (206). A Duna a másik természeti veszélyforrás, s a vele kapcsolatos attitűdről azért is jó dokumentum a napló, mert 1876 telén jeges árvíz sújtotta Budapestet és az egyéb Duna melletti helységeket. 1876 utolsó hetében Csorba Géza több időt töltött a folyó aggódó szemlélésével, mint hivatali munkájával. Az ezekre a napokra fényt vető egyik bejegyzést idézem: „reggeli után Géza kiment a Dunát megnézni, s azt monda, ha veszély mutatkozik, hazajön, ha pedig nem: akkor hivatalba megy... Ebéd után elmondá Géza, hol volt: t. i. Budán, a Vízi-, a Rácvárosban és a Várban" (336). Csorbáék nagy izgalmát a folyó áradása miatt, amely az éjszakáikat is nappallá tette, csak fokozta, hogy ebben az időben a Lipót utcában laktak, a folyó esetleges kiöntése tehát közvetlenül fenyegette otthonukat. A nyilvánosságot vonzó „események" további csoportját képezik a sűrű dísztemetések. A kora újkori barokk temetési ceremóniák éledtek újjá a kiegyezés utáni években és évtizedekben. A mártírhalált halt első miniszterelnök, Batthyány újratemetése volt a sorban az első, Deák Ferenc 1876-ban bekövetkezett halála adott módot másodikként egy efféle ünnepi rituálé budapesti megrendezésére. A farsangi