Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

IRODALOM, 1896

legszebb leányával, a kit Princzesnek neveztek, mert nem hanczuzott a szedőkkel és az ujságiróktól sem engedte magát megcsipkedni. Komoly, nagy leány volt, elgondolkodó kék szemével és simán a halántékára fésült hajával első pillanatra elültött a többi froufrous és kíváncsi nézésű lányoktól. Kerzsán Imrével barátságban volt, ösztönszerűleg egymásra találtak, mert Imre a szedők között is a legjobb kabátot viselte, valamint a gőgös Lidi is mindig takarosan, kalappal és keztyüvel járt a munkába. Kerzsán Imre sohasem incselkedett a leánynyal, igazán jó barátok voltak, a kik nem is gondoltak arra, hogy szerelemmel nézzenek egymásra. Mikor az édes anyjával szembejött, Imre vidáman megemelte előtte kalapját. Az öreg asszony azonban rémült tekintettel nézett hol reá, hol a leányra. Ez a tekintet a lelkébevágott és vad keserűséggel töltötte el. Rögtön megértette. Édes anyja megijedt, hogy a fia netán szerelmes és házasodni akar. Az édes anyja a kenyerét félti a fia szerelmétől! Végtelen keserű fájdalom fogta el. Hátha ő valóban szerelmes volna, ha el akarná venni ezt a szegény, jó leányt, akkor nincs, a ki örvendjen boldogságának s az ő választottját ellenséges indulattal, önző féltékenységgel fogadnák. Hirtelen dacz szállta meg. Hát rabja ő a családjának? Saját magához semmi jussa? Ha ők oly keveset gondolnak az ő boldogságára, minek törődjék ő az övékével? Oda fordult a leányhoz: - Gondoltam valamit, Lidi. A lány komolyan szólt: - Mit? - Legyen a feleségem. - Nem lehet, válaszolt a leány. - Miért? - Azért, mert nekem szegény öreg anyám van, a kit el kell tartanom és én nem akarom, hogy valaki rosszul bánjon vele. - De én nem bánnék vele rosszul. -Nem tudhatja. Maga jó ember, de ismerek sok jó embert, a ki elüldözte a házától szegény anyósát. Mert magának csak idegen asszony volna, a ki terhére van, nekem pedig édes anyám, a kit nem hagyok el. - És maga az édes anyja miatt vén lány akar maradni? A leány vállat vont. -Mit bánom én? Szegény leány jobban teszi, ha nem megy férjhez, mert a szegény emberek mind durvák és rosszul bánnak a feleségükkel. - Én is durva vagyok? A leány meleg, benső pillantást vetett reá. - Nem, maga jó ember, magához elmennék, de az édes anyámat nem hagyom el.