Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)
IRODALOM, 1896
Nem beszéltek többet róla. De Kerzsán Imre a szive legmélyében megalázva érezte magát a leány komoly lemondása által. Szegyeké a saját elkeseredését édes szüleje iránt s megvetette magát, hogy szinte daczból akarta eltaszítani magától. Daczból? Abban a pillanatban, hogy a leány lelki nagysága előtt megalázkodott, érezte, hogy nem puszta dacz adta szájára a vallomást. Igen, ő szereti ezt a rendkívüli leányt, de nem érdemli meg. Ha méltóvá akar válni hozzá, le kell mondania róla. És a lemondás szomorú határozatában mintegy megtisztulását érezte s boldogtalanul, de megbékült lélekkel ment haza. Az ablaknál ült az édes anyja s félénken, kutatva nézte fia arczát. Imre szivébe gyük a fájdalom s oda lépett édes anyjához és megcsókolta a kezét. Az öreg asszony összerezzent, mélységes fájdalomban vonaglott az arcza és öreg szeméből néma könyek peregtek. - Szép leány, suttogta reszkető hangon, de ugy-e, azért nem hagysz bennünket elpusztulni? Imre szomorúan nézett végig az édes anyján. Hogy félti a kenyerét! gondolta s nyomban elszégyelte magát. Képzeletében megjelent a Princzess Lidi, a komoly, szép, büszke leány, a hogy letérdel rongyos édes anyja előtt és csókolja a kezét. E képzelet hatása alatt ő is leborult édes anyja előtt és sirva temette arczát az ölébe. - Nem hagylak cl, nem veszem el, suttogta, ne tarts semmitől. - Nem veszed el? Az öreg asszony e kiáltásában csak ugy sikoltott a boldogság. - Nem veszed el? Köszönöm, köszönöm, édes fiam, az isten meg fogja neked ezerszeresen fizetni, a mit szüleidért tettél. Aztán ment a munkába. A gépház előtt elhaladt, az üvegajtón keresztül benézett az expediczióba, a hol a lányok kaszinóztak. Hangos kaczagás, durva énekszó mellett mulattak, ketten-hárman összefogózkodtak és tánczoltak. A hosszú asztal végében pedig nyugodtan, komolyan ült a Princzess Lidi és harisnyát kötögetett. Oda lépett hozzá. - Emlékszik még, miről beszéltünk délután? - Emlékszem. - És megmarad a mellett, a mit mondott? - Meg. - Egy kérdés még, Lidi. Alegmaradna mellette akkor is, ha ugy szeretne engem, mint én magát? A leány reáemelte fényes nagy szemét, két köny pergett végig az arczán, aztán halkan szólt:
