Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

IRODALOM, 1896

Imre is és megszokták azt is, hogy ő tartsa a famíliát. Az öreg nagysokára összeszedte magát, de nem ment vissza a kaptafájához, mert betegsége alatt megszokta, hogy ne dolgozzék. Imrének mindjobban ment a dolga s eszébe sem jutott, hogy a kifejlődött uj renden változtasson. Igy lett a család fentartója és ura és mind a többiek annak a tudatnak az uralma alatt állottak, hogy Imre tartja el őket, tehát ő parancsol is. Imrében pedig kifejlődött valami úrias hajlam. Elegánsan öltözködött s megszokta a külön szobát. Áthurczolkodtak a futó-utczába, uj bútorokat vásároltak s a szegény emberek grófoknak érezték magokat az ő előszobás és kétszobás uj lakásukban, a hol divánjuk is volt, meg íróasztaluk. Élvezte ő is külön szobáját, melyben az egész napot töltötte s a szeretetet, melylyel körülvették. Kerzsán Imre kilép az ő külön szobájából, Riza behozza a levest: ebédelnek. Olyan az az ebéd, mint a hallotti tor. Imre mogorva az álmosságtól, étvágya sincs, hallgat. Az öreg Kerzsán minden igyekezete arra fordul, hogy a levest ne szürcsölje, mert ilyenkor ráförmed a felesége, hogy Imrét ez bántja. Riza szeme egyre Imrén függ, hogy az arczárói olvassa le a kívánságait. Kerzsánné pedig vigyáz a lányára meg az urára, hogy azok meg ne bántsák valamivel Imrét. A szegények földhöz ragadt szolgaságával elvesztették a természeti összetartozás érzését, csak azt tudják, hogy ez a fiu eltartja őket s rettegnek megbántásától, nehogy eltaszítsa őket. Kegyetlenek, szinte embertelenek egymás irányában erre való törekvésökben. Ha Imre sót hint a levesébe, akkor Rizára a szitkok áradata zúdul, hogy miért nem tett több sót a levesbe. Ha valamit kér, ismét kikap, hogy miért nincs ez már meg. Kerzsán Imre meg keserűséggel a szivében élvezi ezt a gondos figyelmet. Tisztában van már vele, hogy a szeretetnek kevés szerep jut benne. Harcz ez voltaképen, a meghunyászkodás és szánalmas önzés harcza egy rettegett eshetőség ellen: ha megharagudnék, ha otthagyná őket! Mi lesz akkor belőlük? Az apja nem apja, az anyja nem anyja, a testvére nem testvér és ő idegen. Nem talál velők való közösséget s haragszik, hogy meghunyászkodásukkal kiölték körükből a szeretetet. Bántja, hogy elsőnek neki tálalnak, a legjobb darab hust neki keresik ki, holott azelőtt ez az apának járt, a ki most türelmes alázatossággal találja természetesnek a dolgok e változását. Erre a tudatra azonban nem régen ébredt. A szülői szeretet hiányát abban a pillanatban érezte csak meg, a mikor egy délután az anyjával találkozott az utczán. A Princzesz Lidivel ment ő akkor a városligetbe, a nyomda